Új csalik, új remények

Számomra mindig is kihívást jelentett egy új, ismeretlen csalival megérkezni a vízpartra, így izgatottan vártam, hogy a pénteki tanítás után elkezdjem a pecát az atkai-holtág partján.

Alig 1 orás táborépítést követően már a bojliké volt a főszerep . Egyik előkémre 1 szem 30 mm-es Green beast került, míg a másikra dupla 20 -as Liver- squid.

 

Új csalik, új remények

 

Mind a kettő végszerelékemet 7.5 m -es vízben levő lágy iszapra helyeztem el. Etetésemet nagy területen alakítottam ki a törpeharcsák miatt.
A botok beélesítése után megjött a várva várt hidegfront , kevés esővel és észak-nyugati széllel. Ezek az időjárási tényezők korábbi túráim során már hoztak sikert, ezért nagy reményekkel vágtam neki az estének.

 

Új csalik, új remények


Az éjszaka folyamán a jelzők némák maradtak , a csendet 6 körül egy komótos húzós kapás törte meg. A bal oldali botommal kezdhettem meg a fárasztást, melynek előkéjén a 30 mm- es Green beast volt. Nagyjából 10 perces fárasztást követően pillantottam meg a tövest, amelyet a második felhúzásra sikerült megmerítenem A fogást követ azonnal lefotóztam, majd visszaengedtem a 8,3 kg-os bajszost.

 

Új csalik, új remények


A horgászat hátralevő részében még sikerült fognom egy 5 kg körüli tükröst a Liver-squid bojlival.
A 24 órás peca után nagy öröm volt számomra, hogy e rövid idő alatt is sikerült mind a kettő bojlival pontyot fognom egy törpeharcsáktól hemzsegő vadvízen.

 

CFB Team - Barátságban a halakkal