Élménypeca ismeretlen vizeken

Minden horgász szeret új vizeket felfedezni és meghódítani azzal a reménnyel, hogy sikeres élmény dús horgászatban lesz része. A feleségemmel július elején a kánikula enyhülését kihasználva, számunkra addig ismeretlen vízre látogattunk, a Törökszákosi Horgászparkba. Ami ezután következett, minden képzeletet felülmúlt, a peca pedig olyanra sikeredett amilyet minden horgásznak csak kívánni tudok.

Temes megyében, Temesvártól 19 kilométerredélre van a Törökszákosi Horgászpark. A parkban 3 tó található: az 1-es tavon napijegyes, a 2-es tavon catch&realease, míg a 3-as tavon ragadózó horgászatra van lehetőség. Mi a második tavat választottuk a túránk helyszínéül, ami 850 méter hosszú és 380 méter széles. Az időjósok a nagy kánikula után 10 fokos lehűlést mondtak július 10-ikére, ami 26-28 fokot jelentett, amely ideális horgász időnek mondható nyári időszakban. Így bizakodva indultunk neki 36 órás pecánknak. A horgászhelyünket a tó végére helyeztük el. Az etetést pedig 90 méterre a parttól végeztük el. A tóban, a vízmélység egyenletesnek mondható, 2 méter körüli, a mederfenék kemény, de helyenként akadókkal van tarkítva.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Napközben a CFB palettáján található oldódó bojlikat használtuk, míg éjszakára felkerültek, a mindeddig oly jól bizonyító csalik (Black Jack, Red Dream, Full Liver-Red Army 50-50 és Red Army-Cramberry).  Mindketten, én és a feleségem is, 2-2 bottal pecáztunk.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

A feleségem inkább az édes csalikat használta, míg én ismét a fűszeres büdös csalikat részesítettem előnyben. Ő az etetés baloldalát és az etetést horgászta meg, míg én az etetést és azon túl, körülbelül 100-110 méterre a parttól, próbáltam a halakat horogra csalni.

A partra, estére értünk ki, de napnyugtára már minden a helyén volt és a sátorban vártunk az első kapásra. Kicsit elszundítottunk az első kapás 1:20-kor érkezett, sajnos nem tartott sokáig a fárasztás, mert 1 percen belül a zsinór ellazult, mint később kiderült az amur barátunk ismét elharapta az előkét. Nem volt időnk sokat szomorkodni, mert fél óra múlva 24 mm-es Black Jack + Green Beast pop csalit szerető 12,8 kilós harcos tükörpontyot fényképezhettünk. Ez volt a túránk első hala.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Egyáltalán nem jutott idő a pihenésre, mert 20-30 percenként mindig újabb kapás volt. Reggel 4 óráig a legszebb kapásaink: 9,25kg, 9,9kg és 11,75 kg-osak.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Pirkadatkor újra etettünk és körülbelül egy óra múlva kezdtek jelentkezni a kapások, felváltva fogtuk a szebbnél szebb és harcosabbnál harcosabb halakat, nem számított, hogy 5-6 kilós potykákról vagy pedig 8-12 kilós termetesebb egyedekről volt szó, mindegyik csak hosszú fárasztás után engedte megszákolni magát, nem volt ritka eset, hogy a merítő haló közeléből, mint a torpedó menekültek vissza a mélyebb vizekbe.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Az egyik legfogósabb szereléknek, ezen a horgászaton, a képen látható D-rig bizonyult.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

A napközben fogott legnagyobb hal 12,14 kilogrammot nyomott. Az est leszállta előtt újra etettünk és vártuk az éjszakai folytatást. Az első kapás éjfél körül jelentkezett Full Liver-Red Army 50-50-re és a mérleg nyelve 10,6-ig szaladt fel. Jól indul az éjszaka gondoltuk.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Az éjszaka ismét mozgalmasan telt, hasonlóképpen az előző éjszakához, felváltva jelentkeztek a kapások 25-30 percenként, hol nekem, hol a feleségemnek. Az éjszaka folyamán sikerült még több 7-11,5 kilogramm közötti egyedet horogra csábítani, de a csúcspont éjjel háromnegyed háromkor köszöntött be a feleségem botjára 24 mm Black Jack + Green Beast pop csalira. Hosszú csata következett, eleinte egyenletesen jött a part felé, aztán 40 méterre a parttól hol jobbra, hol balra, hol pedig előre rohant ki. Úgy nézett ki egyáltalán nem akar elfáradni. Aztán fél óra csatázás után sikerült megszákolni. Sajnos az erejéből még a pontybölcsőben is maradt elég, egy fél percig nem maradt egy helyben, így sajnos ennél jobb képet nem tudtuk róla készíteni, pedig a feleségem egyéni rekordja volt, egy 15 kilós tükörponty formájában.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Körülbelül 10 perc viaskodás, locsolás, vizes kendővel letakarás után úgy döntöttünk, a hal testi épsége fontosabb, mint egy kép, ezért útjára engedtük a kicsikét.

Reggelig már nem sok alvásra volt időnk, de ez egyáltalán nem zavart bennünket. Összesen 23 halat sikerült szákolni, volt 5 elharapott előkénk is és sajnos 4 halat vesztettünk a fárasztás közben, de így is a halak össztömege 201,95 kg volt, ami 8,78-as átlagnak felel meg.

Természetesen minden hal visszanyerte szabadságát a mérlegelés után

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Szerencsére kevés nyugodt pillanat jutott a természeti szépségek megcsodálására, de így is sikerült lencsevégre kapni pár feledhetetlen pillantott, ezekkel szeretnék elbúcsúzni.

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Élménypeca ismeretlen vizeken

 

Kívánok mindenkinek hasonlóan fárasztó és élmény dús horgásztúrákat.

 

Dudás Zoltán Imre

CFB Románia TEAM – Barátságban a halakkal