Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Ha egy szép őszi napsütéses hétvége, egy megfáradt apuka és egy iskolakezdéstől kimerült gyermekhez hozzáadunk egy még ismeretlen, de frissen megérkezett etetőanyag és csali csomagot, abból könnyen horgászat lehet. Ha együtt megyünk, közösen is szövünk tervet. A helyválasztás alapja fiam az iránti igénye volt, hogy ne csak pontyot fogjunk, hanem többféle halat, de pontyot is.

Számba kell még venni azt is, hogy mivel én csak a csalizásban és a horogszabadításban segítek, olyan helyre kell menni, ahol nem kell a látóhatárig dobálni. Így pakolás után megcéloztuk a Moby Dick tórendszer Fekete tavát. Soha nem volt még CFB csali a kezemben, de az interneten követem a márka életét és sok szép halat láttam már az oldalon, amikor a feeder irány kialakulásáról olvastam. Így gondoltam egy próbát mindenképpen megér.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

A doboz és az etető

 

A doboz tartalma, amit kaptam tökéletes egy egész napos horgászatra, de mivel mi inkább egy erős félnapra készültünk csak a method mixet kevertem be és gondoltam végig próbálgatjuk a csalikat.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

A doboz tartalma

 Method mix.Pellet mix.Aroma.Locsóló pellet mixre , popUp csalik és csali ízfokozására aroma.

Minden mozzanatról sajnos nem készült kép két okból: ketten horgásztunk és nekem segíteni is kellett, ami nehezíti a fényképezést, de ennél már csak az vonja el a figyelmet, ha még egy botom sincs elől, de kis horgásztársam már fáraszt. A második hala után tudtam bedobni első botomat, így inkább a halakat fotóztam.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Az első vendég

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Élesítve

 

A nagyon gyorsan megérkező első kárász után volt egy kis pakolási lehetőség, de hamar megérkezett a második, már határozottabb kapás. Láthatóan erősebb hal volt a horgon, kiegyenlítettebb volt a küzdelem. Szépen húzott a hal, jól dolgozott a finom gyerekkézhez hangolt felszerelés és ügyes volt a pecás is.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Hol fent

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Hol lent

 

Partra került a nap legnagyobb hala, bár most pont nem a méret volt a lényeg. Szép erős tükörponty volt a harcos, le is fotóztuk szintén gyerekhorgász módra.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Itt van

 

A visszaengedések is a halak védelmét figyelembe véve történtek. A sekély víz szélét is belekalkulálva, kisebb kézzel ugyanis nem olyan könnyű átfogni a csúszós testeket.

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Sekély vízben

 

Amit már tudunk a CFB feeder mix összeállításáról

Csak biztonságosan

 

Az alapvetés, miszerint fogni szeretnénk többféle halat sikerült, kisfiam fogott kárászt, keszeget, pontyot és koipontyot is. Én mondtam neki, hogy horgászszerencse, de ő igencsak gyanakodott, hogy kérésére hogyan is varázsoltam horga közelébe ezt a színes csapatot.

Összegezve nem is tudom hány halat fogtunk, de folyamatosan foglalkozni kellett a botokkal, szinte mindig kapás miatt dobtunk csak újat. Azt is figyeltem - mert így is mérhető egy csali vagy etető hatása - hogy a szomszédoknak hogy megy. Nem kellett számolni a halakat, hogy arra jussak, nálunk van a legtöbb kapás. Az etetőanyag kiváló a method módszerhez, de a bekeverésnél vigyázni kell vele (amúgy ez sok márka jó method etetőjére igaz). Még fokozatos vizezés mellett is túl lehet nedvesíteni. Nekem szerencsém volt, hogy nem az egészet kezdtem bekeverni, mert kellett hozzá egy kis szárazanyag. Állagát jól megőrizte, rostálás nélkül is jó volt az szerkezete, könnyű volt vele a horgászat, jól oldódott, de az én nagy dobásaimat is tökéletese állta. A csalik működtek, de nekem az a meglátásom, hogy ha jó az etető és megy a hal, akkor a csalinak először a fajsúly számít a method módszernél. A színe és az íze inkább akkor kap nagyobb szerepet, ha finomabban esznek a halak. Mi csali tüskével kínáltuk fel a kis pelleteket, és amit kellett aznapra, azt tudták is. Kell még pár alkalom, hogy többet lehessen mondani róluk. A fentiek alapján kíváncsian várom a termékpaletta új irányának életútját. Biztos vagyok benne, hogy a feeder-es termékek is barátságban lesznek a halakkal" pontyokkal".

 

Doktorits András

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal