Az első pölöskei túrám

Április közepén kaptam egy lehetőséget, Ervin barátom meghívására Pölöskére, a tőzegtóra a 4-es faházba! Időjárásunk ragyogó volt, de tudtuk, hogy hétvégére hidegfront érkezik viharos széllel és esővel!
A tó és a horgászhelyünk csodálatos, tiszta és a faház szinte öszkomfortos volt!

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Csütörtökön, az első napunkon délben a hivatalos időben foglaltuk el a 4-es faházat, ahol bepakolás után rögtön elindultunk az elöttünk álló szektoron belüli helyek keresésére. A vízállás a megszokotnál bő 30 cm-rel magasabb volt, ami azt jelentette, hogy egyetlen egy akadót sem lehetett látni a vízfelszín felett! Így vakon kerestünk, de szerencsére vittünk magunkal Radart! Ennek segítségével megtaláltuk a számunkra ígéretes helyeket. Négy bottal hotgásztunk, mind a négyet különböző mélységű és ajzatú helyekre raktuk le, víz alatti tuskok és bokrok közelébe.

 

Az első pölöskei túrám

 

A csalikat előre leinformáltam, hogy ebben az időben mivel érdemes indulni, mivel most jártam először ezen a tavon. Segítségemre volt ebben Horváth Csaba barátom és újdonsűlt barátom Lőrinc András. Így a csalik CFB Red Army, Deep Sea World és Red "Beast" Liver lettek.

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Első este fél tízkor erős húzós kapás a jobbos botomon, ami egy nagy bokorsor mellé lett lerakva, ahol a víz 2,8 méter mély volt. A csali: Deep Sea World dupla 30mm. Hoztam a kapás elött egy rossz döntést, sajnos ugyanis az első halat megpróbálom a stégről kifárasztani. Nem sikerült, a hal azonnal beugrott az akadóba és lefűzte magát. Ekkor csónakba száltunk, de mire odaértünk a hal már sajnos lerázta magát a horogról! Az első este több kapásunk nem volt.

 

Az első pölöskei túrám

 

A második nap eseménytelenül telt kora estig, mikor ismét a jobb oldali botomon erős húzós kapás volt, amin maradt a  Deep Sea World dupla 30mm. Azonnal csónakba szálltunk mindketten és rámentünk az akadóra, ahol rövid fárasztás után sikerült szákba terelni a túra első bajuszosát. Gyors újracsalizás után visszaraktuk a a szereléket a helyére és a stéghez siettünk. A mérleg 15,12kg-nál ált meg.

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Nagyon örűltem az első pölöskei halamnak, gyors fotózás és sebfertőtlenítés után visszaengedtük az éltető elemébe, a vízbe!

 

Az első pölöskei túrám

 

Nagy reményekkel folytatódott az este. Hosszas beszélgetés és vacsora után nyugovóra tértünk, de szerencsére elaludni nem volt időnk, ugyanis a bal oldali kapásjelzőm "Hápogni" kezdett. A szembem lévő szekrot bója melletti három tuskó közé tettem le a dupla 30 mm  Red "Beast" Liver csalimat.

Nagy izgalommal szálltunk gyorsan csónakba, nehogy feltekerje magát valamelyik tuskóra! Mire a hal fölé értünk ő két tusó között szerencsére elindult a szabad, nyílt víz felé, ahol már könnyedén 15 perces fárasztás után szákba tereltük. Már itt láttuk, hogy jóval nagyobb halról van szó!

A stégen a mérleg 17,36 kg-nál állt meg óriási örömömre!

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Szombati napunk egy-két kisebb ponty fárasztásával telt, érződött már a közelgő hidegfront.

 

Az első pölöskei túrám

 

Kora este érkezett még egy szebb halunk, amit lemérlegeltünk. 7,92kg volt, amit szintén dupla 30mm-es  Red "Beast" Liver-el fogtam.

 

Az első pölöskei túrám

 

Az éjjel órási viharra riadtunk, tarajos hullámokkal és szakadó esővel. A Rod-podokat ki kellett kötnünk, mert elvitte volna a szél. A csónakunk pillanatok alatt félig megtelt vízzel. Itt már tudtuk, hogy vége a pecának.

 

Az első pölöskei túrám

 

Nem volt több kapásunk (szerencsére), ebben a nagy viharban ugyanis nem tudtunk volna bemenni  a halért. A bójáinkat bent is kellett hagynunk vasárnap délelöőt, mert nem mertünk vízre szállni!

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám

 

Az első pölöskei túrám rengeteg izgalommal és csodálatos egészséges halakkal volt tarkítva. Mind a három hal mérlegelés és sebfertőtlenítés után visszakerült abba a zóba, ahonnan kifogtam és ahová tartozik!

Ebben a csodálatos környezetben meglepően erős halak élnek! Mindenképpen visszatérek még idén ősszel, de akkor már egy hétre!

 

Az első pölöskei túrám

 

Írta: Kovács Balázs

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal