V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

Az V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017 verseny, amin részt vettünk április 5-től 9-ig tartott. Egy nappal a verseny kezdete előtt érkeztünk meg Nagyrédére, ahol a terepszemle után egy kis vacsorával várt minket egyik versenytársunk Nagy Attila. A verseny szerdán reggel 8-kor kezdődött, amikor a csapatok a köszöntő után kihúzták a megmérettetés idejére a horgászhelyüket. A csapatunk a CFB Dori Carp Team az első álláshelyet húzta.

Csapatunk női tagja a verseny kezdete után 20 perccel kifogta az első halat, ami 9,00 kg volt. A legkisebb mérlegelhető hal súlya is 9,00 kg volt. Aztán nemsokkal később megérkezett a következő hal is, ami sajnos már nem érte el a minimális mérlegelhető limitet 8,96 kg-mal. A verseny során nagyon sok akadt horogra 8-9 kg közötti pontyokból.

Ezek után sokat próbálkoztunk-küzdöttünk, hogy minél nagyobbakat a szákba tudjunk terelni. Aztán kezdett kifizetődni az a munka amit belefektettünk . Sok harcunk volt  az úszó náddal, amelybe a halak folyamatosan belemenekültek. Egyre nagyobb halak akadtak a horgainkra. Ízlett nekik a CFB-s csali a Full Fruit és a Red Cell különböző variációi adták a szebb halakat, amiknek a súlya már a 11kg, 13kg, és végül a verseny utolsó napján legnagyobb hal a 18,26kg-os gyönyörű tőponty.

Így végül a legnagyobb hal I. helyezés, a legtöbb kifogott hal/kg I. helyezés, és összesítésben is az I.helyezést sikerült a csapatunknak bezsákmányolnia.

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

V. Carp Classic Kupa Nagyréde 2017

 

Nagyon jó hangulatban telt a verseny, jól szórakoztunk a rossz időjárási viszonyok ellenére is. Jövőre is szeretnénk indulni és ismételten jó hangulatban érezni magunkat.

Köszönjük Horváth Csabának a csalikat, amivel horgászhattunk.

 

Hajrá CFB Dori Carp Team!

 

Munkacsi Zsolt , Munkacsi Dóri, Elek János

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal