Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

Május 7-én 1 hetes horgászatra érkeztünk a Fehérvárcsurgói-víztározóra. Tekintettel a tavaszi időszakra, a tó sekélyebb részén, a kíméleti területhez közel foglaltunk helyet, közvetlenül a csónakkikötő mellett. Megérkezésünkkor a vízhőfok 18 celsius fok felett volt, de bíztunk benne, hogy a közelgő hidegfront visszahűti a vizet és ittlétünk alatt nem kezdik meg a pontyok az ívást.

A túrára kizárólag Deep Sea World bojlit vittem magammal 24-30 mm-es méretben. 24 mm-essel etettem és kizárólag 30 mm-essel csaliztam. A nagyméretű horogcsalira azért volt szükség, mert információink szerint röviddel az érkezésünk előtt 30 mázsa 1,5-3 kg közötti súlyú pontyot helyeztek a tározóba, és bíztam benne, hogy a nagyobb méretű bojlival el tudom kerülni az apraját.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

A horogcsali: 30 mm-es CFB DEEP SEA WORLD

 

Táborállítás után radar és tapogatórúd segítségével helykeresésre indultam. Az egyik bójámmal egy víz alatt bokrot jelöltem meg, itt a vízmélység 2,5 m volt, a másikat pedig 3 méter mély vízben helyeztem el egy kevésbe iszapos területen. A szerelékek behordásakor 1-1 kg 24 mm-es bojlival megetettem mindkét bójámat és az erős szél ellenére próbáltam minél pontosabban elhelyezni a szerelékeimet.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

Táborunk

 

Az első 2 napban nem történt semmi érdemleges, ami Csurgón teljesen megszokott. A 3. nap éjszakáján jelentkezett az első kapás, a bokor közelébe elhelyezett botomra. A hal szerencsére elkerülte az akadót és rövid fárasztás után egy 15,4 kg súlyú hosszúkás tükörpontyot sikerült szákolni.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Fotózás után visszahúztam a szerelékemet, 2-3 marék Deep Sea World bojli kíséretében. A következő kapásra csak néhány órát kellett várni. Finom, ejtős kapás után indultam a hal fölé. Magamban már el is könyveltem, hogy a nagy golyó ellenére megtaláltak az apró ponyok, vagy a dévérek. Mire a bójámhoz értem, akkor tudatosult bennem, hogy a hal már jócskán elhagyta azt. Fölé érve, az első ráemeléskor szembesültem, hogy jobb hallal volt dolgom. Nem adta könnyen magát, de pár perc fárasztás után egy szép, hosszúkás formájú, 17,6 kg-os tőpontyot szákoltam. Biztonságban kivittem a halat a bölcsőbe és felébresztettem Tomit, hogy készítsünk róla néhány fotót.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Miután visszahúztam a szereléket, már teljesen kivilágosodott, ezért úgy döntöttem, már nem alszom vissza, hanem iszom egy kávét és figyelem a kisimult vizet, hátha látok valahol halmozgást.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

A délelőtt folyamán megérkezett az ígért hidegfront, komoly széllel és lehűléssel. A sátram fedezékében ülve várakoztam és bíztam benne hogy a változás hoz 1-2 szép pontyot. Közben meglátogattak minket Berregi Attiláék és megosztottuk egymással tapasztalatainkat és jövőbeni terveinket Csurgóval kapcsolatban. Miután elköszöntünk tőlük, a jobbos botomon erőteljes húzós kapás jelentkezett. A keményre húzott nyeletőfék ellenére a hal akadálytalanuk húzta a zsinórt, és még a csónakba szállás után közel 200 m távolságból is úgy éreztem, hogy ki akarja húzni a kezemből a botot. Gyorsan elindultunk föle, de a nagy sietség ellenére lefűzte magát a meghorgászott bokorba. Hosszasan próbálkoztunk a zsinór kiszabadításával, ami 1-2 perc után sikerült is, de ekkora már kinyílt a horog. Nem húztam az időt bosszankodással, mert minél előbb a nyerő helyen akartam tudni a szerelékemet. Sietve visszahúztam, de a következő kapásra másfél napot kellett várni.

Az esti órákban a szerelékem frissítése után, szinte le sem tettem a botot, egyből húzós kapást jelzett az ATTS-em. Tanulva az előző esetből, már a parton elkezdtem nyomást gyakorolni a halra. Tövig húztam a féket és elkezdtem hátrafelé sétálni a bottal a parton. Éreztem, hogy sikerült elfordítanom az akadótól, ezért csónakkal gyorsan utána eredtünk. Néhány pumpálás után egyszer csak megkönnyebbült a botom, ismét kinyílt a 2-es horog…

Nagyon bosszantott a dolog. Két vesztett hal, két nap alatt és mindkét esetben a horog volt a gyenge pont. Azt mondogattam magamban, hogy ezt nem engedheti meg magának az ember egy olyan vízen, ahol akár 1 hét is eltelhet kapás nélkül.

Ezután elkezdett melegedni az idő és ez a halak kapókedvén is meglátszott.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Az utolsó napunk hajnalán végre ismét megszólalt a jelző. Amíg Tomi előkészítette a csónakot, én minden erőmmel azon voltam, hogy megakadályozzam a halat abban, hogy a bokorba meneküljön. Amíg fölé értünk, szerencsére nem tekerte fel magát, de éreztem, ahogy a bokor ágain súrlódik a zsinórom. Sikerült elfordítani az akadótól és hamarosan megszákoltam a túra harmadik 15 kg feletti pontyát, egy szép kövér tükröst, melynek pontos súlya 15,6 kg volt.

 

Májusi horgászat Fehérvárcsurgón

 

Pár órával később a balos botomon is kapás jelentkezett, erre a botra ez volt a hét első és egyetlen kapása. A tettes egy 11,7 kg súlyú töves volt.

A hetet végül 4 db megfogott hallal sikerült zárni, ebből 3 db volt 15-18 kg között, és 1 db közel 12 kg. A nagyméretű horogcsali használatával sikerült kizárni a kisebb pontyokat, a Deep Sea World megint hozta az elvártat!

A táborbontásnak már igazi nyárias időjárásban kezdtünk neki. Biztos voltam benne, hogy néhány napon belül megkezdődik a pontyok násza.

Hamarosan visszatérek a Fehérvárcsurgóra, de akkor már egészen más körülmények között, a tározó egy másik részéről veszem célba a pontyokat!

 

Borics Péter

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal