Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

Húsvét hétvégéjére kaptam egy meghívást kedves barátomtól Németi Dominiktól, hogy tartsak vele egy 48 órás horgászaton. Számára ez jelentette az év első horgászatát. Mivel Ő is ismeri a Nemesnádudvari Tőzegestó halállományát talán nem is meglepő, hogy ezt a vizet választotta a szezonkezdésre.

Én két és fél hete voltam itt. A mostani horgászaton szerencsére sikerült olyan helyet választani, ahol sekélyebb a víz. A horgászatom alkalmával most a Full Amino+, illetve a Hot Bird csalik mellett tettem le a voksom. A tóról elmondható, hogy viszonylag nagy halsűrűségű, és kapitális méretű halaknak nyújt élőhelyet. A múltkori horgászatom révén most nem csináltam etetést. A túrának most három bottal indultam neki. A csaliknak olyan part melletti bokrokat választottam helyül, ahol több túrást, mozgást láttam.

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Bár el kell árulnom azt is, hogy Kis Ferencz is megerősítette a helyválasztásom, aki a tó halőreként a tó minden négyzetcentiméterét ismeri. Az elhelyezett csalik mellé közvetlenül kb. 4-5 marék pelletet, es 10-15 szem bojlit szórtam. Az első napon napközben egy-két mozdításnál nem volt több, de mivel máshol sem fogtak halat ezért nem aggódtunk. Napnyugta előtt viszont, Dominik egyik botja elfüstölt, majd nem sokra rá egy másik is. Így páros fárasztással kezdtük a horgászatot.

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Az éjszakára minden botot újrahúztam, dupla 20mm-es golyókkal kicsit megfaragva. A sötétség leple alatt több kapásunk volt. A halak 5-10 kg-ot nyomtak. Gyönyörű tükrösök, és tövesek akadtak horogra. Hajnalban folytatódtak a kapássorozatok, és sikerült 10 kilo fölé menni.

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Reggel 9 kor egy szokásos füstölős kapásra lettünk figyelmesek, a swinger csattan a boton, felemeltem a tartóról. Amikor már megvolt a kontaktus a hal nyíl egyenesen a bokrok felé haladt. Csónakba ültünk, majd 15 perc után már szákba volt a hal. Az öreg tükrös elterült a merítő hálójában. Gyönyörű 15,12 kg-os uszonyos feküdt a matracon.

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon

 

Hosszú hétvége a Nemesnádudvari-tavon 

 

A nappal kevés halat tudtunk horogra csalni, de szürkület előtt egy nagyon ígéretes helyre húztam a végszerelékem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy öt perc se telt el a csali elhelyezése után, már el is húzta egy újabb éhes ponty. A mérleg 14,56 kg-nál állt meg. Az éjszakába haladva a halak is elkezdtek erőteljesebben táplálkozni. Egész éjjel maximum 3 órát aludtunk. A halak nagyon élénken mozogtak. Rengeteg 7-9 kg körüli halat jutattunk partra, illetve három 10 kg felettit is. A túránk vége felé haladva elkezdtünk szedelőzködni. Összepakoltuk a felszereléseinket, és hazaindultunk. A horgászatot egy várva várt otthoni alvás után értékelve, remek 48 órás horgászaton vettem részt, hibátlan halakkal. A túra alatt 26 pontyot fogtunk, kicsivel több, mint 180 kg összfogást jelentett. 


Béla Máté

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal