4 forró nyári nap Merenyén

A jól sikerült áprilisi Merenyei versenyem után elhatároztam, hogy mindenképp visszatérek ebben az évben még erre a vízre. Eddig számomra valamiért sose jött össze, hogy itt horgásszak, de ez a tó és környezete nagy szerelem lett első látásra. A sok tenni való miatt egészen júliusig eltolódott a helyfoglalásom, így mire felhívtam Gyurit, már csak a tó vége felé található 22-es helyet tudta nekem adni. A helyről annyi infóm volt, hogy nagyjából másfél méteres víz lesz előttem. Féltem, bevallom, hogy nem lesz egy egyszerű peca, mivel sekély vizem lesz, és az időjárást előre nézve bő 35 fokot jósoltak a túrám teljes egészére. Nézzük, mit is sikerült a nagy meleg és sekély víz ellenére elérnem ezen a pár napos túrámon.

A tóra való megérkezésemkor, gyors jegyváltás, és Gyuri bácsi pár segítőkész tanácsa után, már indultam is a foglalt helyemre. Mivel elég jól sikerült belecsúszni a délutánba, így hamar a csónakot vízre tettem, majd neki vágtam az előttem lévő terület feltérképezésének. Helykeresés közben sok mindent nem találtam sajnos, 1.5-1.6m es vízmélység, néhol sok, néhol kevesebb iszappal. Nagyjából 280m-en találtam egy részt, ahol egészen jól sacc. 5cm-ig elvékonyodott az iszapréteg. Ide tettem le a bójámat, ezt etettem, és szerelékeimet, ettől visszább durva 10-15 méterrel helyeztem el, nagyjából 10cm körüli iszapban. Bójámat, 20 és 24mm-es Full Liver és Red Liver bojlikkal etettem meg. Második bójámat, ugyan ezen az elven, ettől a bójától balra a gát irányában egy nagyjából 50m-re raktam, amire csak az új Hot Bird bojliból etettem, és csak 24mm-es méretben.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…1x24mm Hot Bird illetve 1x24mm Full Liver bevetésre készen…

 

Mire mindkét szerelékem a helyére került, már szinte be is esteledett.

4 forró nyári nap Merenyén
…minden a helyén, indulhat a túra…

 

Behúzás után, neki álltam tábort állítani, éppen a sátramnak álltam volna neki, mikor egy bő óra elteltével, máris a bal oldali jelzőm komótos csipogására lettem figyelmes. Pár perc elteltével máris fotózhattam az első halamat, aki az egy szem 24-es Hot bird-nek nem tudott ellenállni.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…a túrám első hala, 12.76kg 1x24mm Hot Bird…

 

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, majd hajnalban, ismét a balos botomon érkezett egy látogató, nem túl nagy, de annál gyönyörűbb mintázatban.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…a jövő reménysége, ismét a Hot Bird-re, 11.33kg…

 

Már reggel korán érezhető volt a beígért meleg, és ez kissé rá is nyomta bélyegét a napra, a délelőtt folyamán, egy csippanásig sem jutottam. Majd a legnagyobb csodálatomra, a déli legnagyobb melegben ismét kapás, ismét a balos botom.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…Édes szájú gömbőc…

 

Nagyjából 2 óra elteltével, ismét komótos kapásra lettem figyelmes, de ami a nagyobbik öröm volt a dologban, hogy most a jobbos Full Liverrel csalizott végszerelékemet piszkálta valami. Végre bő fél nap után erre a csalira is megérkezett az első érdeklődőm, akit bő negyed órás csónakos küzdelem után sikerült is fotóznom.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…jól megdolgoztatott, az első Full Liverre 15.67kg…

 

A délután és az éjszaka folyamán, pár 10-13kg-os forma halon kívül jobbat nem sikerült csípnem, majd a reggeli órákban ismét a Hot Bird-el sikerült egy kicsit több, mint 13kg-os gyönyörűséges tükröst kihoznom.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…gyönyörűséges reggeli ébresztő…

 

Napközben sajnos, egy mozdításig sem tudtam eljutni. Úgy gondoltam, ez nem feltétlen rossz dolog, mert így talán ezek a kisebb halak tovább álltak, és így már talán sikerül majd fognom egy-egy darabosabb bajszost is. Nem is variáltam, nem is frissítettem, hogy ne zavarjam a vizet előttem. Beigazolódott a gondolatom, este 7 óra tájban egy elég komoly húzós kapásra emeltem rá, majd ismét komoly csónakos harc követte a dolgokat.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…Máj kedvelő hibátlan tükrös, 18+kg…

 

Úgy fest a Merenyei reggelek, mindig tartogatnak valami szépet, csak hogy jól induljon a nap. Következő reggel megint egy álomszép halat tarthattam a lencse elé.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…brutál szép 15+-os uszonyos és ismét a Hot Bird…

 

Ezt a szépséget még szinte vissza se engedtem, már megint kapás, a bent maradt Full Liverre. Ismét kontakt, csónak és a szokásos procedúra után, megint fotózhattam, egy nagyon jó erőben lévő 17-es tövest.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…gyönyörű, Merenyei erőgép…

 

Kicsit közhelyes, de a túrám végére jött meg a legnagyobb hala is ennek a négy napomnak. Full Liverrel csalizott botomat szemelte ki magának. Mikor fölé értem, és először megpillantottam ezt a hatalmas tükröst, elfogott az öröm, hogy igazából jó volt a gondolatmenetem, kitartottam mellette, és csak-csak beérett a várakozásom. Nagyon örültem ennek a halnak, hogy ilyen sekély vízben, ekkora melegben is eredményes tudtam lenni.

 

4 forró nyári nap Merenyén
…19.34kg Full Liver, köszönöm Merenye!...

 

4 forró nyári nap Merenyén
…nagy melegben, sekély vízben is sikerülhet jó halat fogni…

 

Záró gondolatként, azt tudom mondani, hogy megfelelő felkészültséggel, kitartással és taktikával eredményesek lehetünk még a kevésbé kedvelt forró nyári napokon is. Ezúton is köszönöm a helyet és a lehetőséget Regős Györgynek, és a szuper csalikat Csabinak. Természetesen, még visszatérek! J

Volf Tamás

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal