Benke Péter Balatoni horgászat 1.rész

Egy hirtelen felindulásból vezérelve leugrottam a Balatonra egyet bojlizni, hogy elhasználjam a megmaradt golyókat. Szerda délelőtt értem le a partra mire minden a helyére került már délután 4 óra volt a viharos északi szél és a viharjelzés miatt dobós horgászatot kezdtem el ameddig tudtam besétáltam és onnan dobáltam illetve etettem nagyjából 150 méterre a parttól.

Viszonylag hamar volt is egy kapásom este 9 óra fele egy gyönyörű " 12.20 kg "-os töves személyében, majd hajnali 3 órakor egy " 7 kg "-os társa. Csütörtök este levették a viharjelzést így csónakkal vízre szálltam megnézni mi van előttem 150 méter környékén találtam egy kagylós részt 2 méter mély vízzel ide raktam egy bóját illetve 350 méterre iszapra 2.2 méter mély vízre péntek késő délutánig csend volt majd jött egy " 5 kg "-os. Ezt követően pedig már csak szombat hajnalban volt kapásom, de az is az aprók közül. Szombat este 10 órakor jött egy " 10.30 kg " ,majd vasárnap hajnalban jött egy " 7 kg "-os mind 150 méter távolságból így nem is erőltettem tovább a távoli bóját. Reggel 10 órakor erőteljes húzós kapás után jött egy " 11.20 kg "-os, ezt követően egész napos csend következett, de viszont vasárnap este 10 órától viszont beindult a gépezet fordult a szél és elkezdtek enni a halak igaz nem nagyok de jöttek " 2-5 kg " közt. Megjelent viszont közöttük egy " 13.40 kg "-os Tőponty. 5 óra leforgása alatt 8 kapást tudhatok magaménak.  Hétfő reggel 8 órakor kapásra ébredtem egy szép " 9.5 kg "-os nyurga személyében, ezt követően fél óra múlva megint kapásom volt, de a nagy keleti szél miatt nem kockáztattam, ezért a partról próbáltam meg kifárasztani, de  sajnos nem nagy sikerrel. ( a Balaton nem játék, bár a viharjelző zöld volt nem kockáztattam a nagy hullámok miatt). Hétfőn napközben nem volt kapásom, de bíztam az utolsó estében. Az egész napos keleti szél miatt igazam is lett este 10 óra körül beindult a gépezet, reggelig 12 kapásom volt. Javarészt " 4-8 kg "-os példányok voltak, de egy " 10.30 kg "-os tükörponty  is tiszteletét tette, ami a túra egyetlen tükröse volt. A csali mindvégig a "Monsterfish (Krill-eper) " ízben volt.

--> Néhány fénykép a horgászatról <--

1
2
3
5
5555
3333
2222

Üdvözlettel: Benke Péter

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal