Tórekordok

2016-ban 1-2, 2017 elején már kicsit több, a végére már túlnyomórészt CFB golyókkal volt tele a táskám. Nem véletlenül. 2 éve, amikor először találkoztam a csalikkal, nem tulajdonítottam nekik nagy szerepet, meg voltak a jól bevált csalijaim és azokat részesítettem előnyben.

 

Tórekordok

2x Tórekord CFB Termékek

 

A szezon során, alkalomadtán feltettem pár Ghost-ot, adott pár halat, de a régi golyók jobban adták. Ahogy telt az idő egyre többet próbálgattam a CFB termékeket, és meglepetésemre a kapások száma is nőtt. Rájöttem, hogy egy adott vízen, melyik az a csali amit húznak, innentől nem volt megállás. 2017 elején kilátogattam egy közeli tóra, újra a jól bevált etető/horogcsalival próbálkoztam, de nem akarta az igazát, ekkor jutott eszembe, hogy adok egy lehetőséget az új CFB Monsterfish method kajának. Bedobás után nem kellett 1 perc, és már vitte is a spiccet, majd újra, majd újra, és ez így folytatódott a nap végéig. Ahogy mondtam, Monsterfish került a kosárba, csalinak pedig a Ghost Cream Dreamet tettem fel, nyerő páros volt. A peca végére közel 38kg halat sikerült összegyűjtenem, a matracra helyezesnél és a mérésnél ott volt a tógazda, aki nem hitt a szemének, „Attilám, én itt még nem láttam ennyi halat, nem is tudtam, hogy van benne ennyi.” mondta. Tudni kell, hogy a halak átlagsúlya valahol 0,5-1kg között mozog, szóval munkás peca volt. Mondanom sem kell, hogy fölényesen vertem az összes horgászt aznap(is) a tavon.  Az első Tórekord itt megszületett.

 

Tórekordok

Becsei horgászat, 26drb. 40+kg.

 

Egy esős, nyálkás nyári vasárnapot sikerült eltalálnunk, de ez nem szegte kedvünket, ugyanis a becsei pontyok étvágyuknál voltak. Kényelembe helyzetük magunkat és már ment is befelé a Monsterfish és az új 10mm-es Krill Ghost. Ez akkor számomra egy új csalinak számított, de sok jót hallottam róla, Csaba is ajánlotta, kiállta a próbát. A horgászat során egy teljes dobozzal sikerült elpecáznom, hál’ Istennek már a végén fogyott el, így nem volt mit tenni, abbahagytam a pecát, vártam, hogy utolérjenek, nem sikerült nekik. Amikor a haltartót próbáltam kiemelni a vízből, már tudtam, hogy különleges alkalom kezd kifejlődni, segítséggel kiemeltem, majd a matracra öntöttük a halakat, volt mit látni a mérés után. 26 darab pontyot sikerült a szákba tenni, súlyuk a 40kg-ot haladta meg. A halőr mérte, majd megjegyezte, hogy amióta ő ott dolgozik, azóta nem látott ilyen kiemelkedő fogást. És itt megszületett a 2. Tórekordom.

 

Tórekordok

Balról: Kovács Lóránt, Horváth Csaba(CFB), Dobosi Attila

 

Az egész 2017-es idényemet bearanyozta ez a 2 horgászat és a kiváló csalik. Ezért szerettem volna egy elismeréssel jutalmazni Csabát, hogy ilyen élményekkel gazdagodhattam, így a 2017-es Pontyshow-n átadtam a serleget, ami ezt a két rekordomat képviseli. Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű csapat tagja lehetek, és a CFB színei alatt horgászhatok a jövőben is.

 

Dobosi Attila

Team Valkyr by CFB – Serbia