Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

Júniusban végre sikerült összehoznom az idei első egy hetes horgászatot. A túrát egy dél-dunántúli több mint 60ha-s völgyzárógátas víztározóra terveztem Bogdán Dávid barátommal majd a hét közepén csatlakozott hozzánk Bán Gyula barátom és barátnőm is.

 Helyválasztásunk a gáthoz közel esett ahol a mederben a 6-9 méteres mélység sem ritka és a felszín alatt különböző mederviszonyokkal van ellátva. Csalinak az új corn+, natur balaton és river golyókkal készültünk 20-30mm méretig a szelektálás érdekében amit az első két napban kiegészítettünk egy-egy kisebb marék tigrismogyoróval amit a bojlihoz hasonlóan nagy területen szórtunk szét szinte szemezgetve. Az első kapás nekem jutott világosodáskor, a tettes egy tíz feletti amurocska volt mely a natur balaton-full fruit kombót kivánta meg. Ettől kezdve szépen lassan elindultak a kapások és mindegyik kiválasztott hely és csali elkezdte adni a halakat. Sokat nem kellett várni és előkerültek a nagyobb golyók is különböző módon felkínálva a szelektálás miatt hogy elkerüljük a kisebb 5-7kg-os pontyokat. Az időjárás az egy hét alatt végig változatos arcát mutatta felénk de ez a halakat nem igazán zavarta folyamatosan a nap minden szakában táplálkoztak. Szinte észre sem vettük úgy elszaladt az egy hét, nagyon jól éreztük magunkat ebben a gyönyörű környezetben ilyen szép halakat fogva!

Külön meg szeretném köszönni Csabinak a golyókat és az új corn+ bojlit mely kellemes meglepetést tartogatott a számomra és a pontyoknak is! Végezetül pár kép a horgászatunkról, ahogy időnk engedi újra neki indulunk és megpróbálunk hasonló eredménnyel zárni majd a következő horgászatot!

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

Egy hét egy dél-dunántúli víztározón

 

 

Karaszi Zsolt

CARP FRIEND BAITS TEAM - Barátságban a halakkal

Vonalban