Vétkezni, mint feeder horgász

Nyár vége fele közeledve, elhatároztam, hogy kilátogatok párommal a Széki-tó partjára egyet bojlizni! Mint ismert az eddigi cikkeimből, feederes teszthorgász vagyok, de közbe mi is vétkezhetünk, nagyobb csalik, más végszerelék és a nagyobb halak a célkeresztbe! A horgászatra szánt idő 36 óra volt. A hely megválasztása a tó középső részére a halőrházzal szembe esett, itt foglaltam le a 2-es helyet! A délelőttre való érkezés kicsit megcsúszott az időjárás végett, egy erős hidegfront érkezett erős széllel és szakadó esővel, így csak délután érkeztünk a partra mikor már kicsit csillapodott az eső!

Gyors kipakolás, tábor felállítása vette kezdetét, hogy még világosba minden a helyére kerülhessen, hála isten ezt sikerült is megvalósítani.

 

Vétkezni, mint feeder horgász

Fél7kor minden a helyén volt…

 

Vétkezni, mint feeder horgász

…várhattuk az első uszonyos jelentkezését!

 

A botok és a felszerelés ugyan úgy a feeder, mint eddig, csak a végszerelék és a kapásjelző más! A kettő 4.20-as botomra esett a választás, a meghorgászandó táv végett, ami az egyik bot esetében 90 méter, a másik botnál pedig 120 méter volt, a szektort jelző bóják irányába. Végszereléknek a helikoptert választottam, a gubancok minimálisra csökkentése végett, mivel nappal dobtam és csak éjszaka húztam.

 

Vétkezni, mint feeder horgász

Etetésre és csalinak szánt golyók 20-as és 24-es méretben!

 

Kezdésnek mindegyik helyre szórtam 1-1kg-ot vegyesen, újra dobás-húzás után már csak 8-10 szemet a csali köré, mivel nem akartam túlzásba vinni az etetést!

Bizakodva vártam az éjszakát a hidegfront végett, úgy gondoltam ez jót tehet a halak kapókedvének a nagy meleg után. Még az utolsó simításokat végeztük a sátorban való hely kialakításában és máris szép komótos húzós kapásra lettem figyelmes a jobbos botomon, a rövidebb távon. Nagy harc vette kezdetét, ami közel fél órásra nyúlott!

Végre a bölcsőbe feküdt… de ekkor máris megszólalt a másik jelző, gyönyörű füstölős kapás. Egy rövidke fárasztás és nagy az öröm, hogy egy óra elteltével már dupla kapásnak örvendhettünk és kettő szép egészséges széki-tavi potykát fotózhatunk.

 

[Kep04.jpg]

 

[Kep05.jpg]

Az első Hot Bird faló

 

[Kep06.jpg]

Az első Corn+ faló

 

Gyors újra csalizást követően már áztak is újra a végszerelékek és várták az újabb bajuszos jelentkezőket.

 

[Kep07.jpg]

 

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar jelentkezni fognak az első kapások, de ezután, már bíztam abban, hogy van több hal is az etetés körül, ami még az éjszaka folyamán tiszteletét teheti.

Szűk óra múlva, ismét egy erőteljes húzós kapás a Hot Bird – re, ami után egy nyurgát tarthattam a kezemben.

 

[Kep08.jpg]

 

Gyors fotó és mérlegelés után már úszhatott is vissza az éltető közegébe.

Csali újra a helyén, leülök a fotelomba, nem telik el 1 perc és már húzza a most bedobottat… mérhetetlen boldogság és öröm így kezdeni egy rövid túrát! A fárasztás közbe ránk sötétedett, mert közel 1 óra alatt adta meg magát ez a tőponty.

 

[Kep09.jpg]

 

Mérlegelés után kiderült, hogy már az első este folyamán megérkezett az első 15+ - os halunk.

Kicsit fáradtan, de annál nagyobb örömmel tértem nyugovóra!

Az éjszaka sem telt eseménytelenül, hiszen 2db 10+ - os vendégünk érkezett.

 

[Kep10.jpg]

Újabb Hot Bird szeretők.

 

Az est további része nyugalmasan telt, de az ébresztő korai volt, mert 6 órakor megjött az első 10kg alatti halunk is, ami 6,30kg – ot nyomott.

 

[Kep11.jpg]

 

A borongós, esős idő elvonult és szép napos időnek néztünk elébe!

 

[Kep12.jpg]

 

Csali frissítés és friss erővel vágtunk neki a napnak!

 

[Kep13.jpg]

 

Kisebb szünetekkel érkeztek a halak sorba…

Délután 3 órakor pihenőt fújtak a halak számára és nagy csend honolt a tájba.

Nem változtattam csalit és helyet sem ez idő alatt, inkább a pihenésre és a beszélgetésre fordítottuk az időt párommal!

A délutáni órák teljesen eseménytelenül teltek, beköszöntött az este és nem sok bizalommal vágtunk neki az éjszakának és az utolsó óráknak! Erős felmelegedés várható újra, ami valószínűleg nem sokkal kecsegtet számunkra, de nem adjuk fel.

Mielőtt nyugovóra tértünk volna, egy ejtős kapás jelentkezett, ami újra feldobta a hangulatot. Hosszas kergetőzést követően kiderült, hogy a túra eddigi legnagyobb halát tarthatom a kezembe a maga 16,60kg – jával.

 

[Kep14.jpg]

 

Friss csali és lefekvés…

Már jóval éjfél után járva komótos, öreg uras kapásra ébredtem… pár perc múlva a bölcsőbe feküdt egy újabb tőponty, ami pontosan annyit nyomott súlyba, mint az előző… 16,60kg. [Kep15.jpg]

Ismét boldogan feküdtem vissza az ágyamba, azzal a tudattal, ha nem történik már semmi is elégedett leszek!

Két óra elteltével ismét kemény füstölős kapás riaszt fel álmomból, nagyon könnyen jön kifele a hal, szinte fárasztani sem kell… 3 perc alatt már a szákolásra került a sor, amikor a szám tátva maradt… valószínűleg az új egyéni rekordomat fogtam meg… ez eddig kerek 17kg volt! Egyből az járt a fejembe, hogy egyúttal meglehet a bűvös 20 – as is talán. Mérlegelés után kiderült, hogy tényleg az új rekordomat sikerült megfognom, de sajnos a 20 – as álomhatárt nem sikerült átlépni!

 

[Kep16.jpg]

Így is büszkén tartottam a 18,92kg – ját!

 

[Kep17.jpg]

Remélem másnak is okoz akkora örömet, mint nekem!

 

Remegő kezekkel, mosolyogva magamba újracsaliztam és visszafeküdtem.

A reggeli ébresztő megint nem maradhatott el és egyben a 36 óra zárása is egy újabb 10+ - os hal, ami már csak hab a tortán.

 

[Kep18.jpg]

 

Életem eddigi legjobb pecájának mondhatom ezt a 36 órát! 6kg felett kell feljegyezni a halak súlyát, ez 16db volt, 1db pedig ami ez alatt.

 

[Kep19.jpg]

 

Össz db.: 17 hal (mindegyik ponty)

Össz súly: 205,77kg

Átlag súly: 12,10kg

A 17 halból 12 a Hot Bird – re csábult el, a többinek a Corn+ ízlett meg.

Volt 5 rontott kapásom még, de ez sem szegi kedvem.

Merész álmomban sem gondoltam ilyen jó pecára!

 

Köszönöm a CFB – nek a munkásságát és hogy a csapat tagja lehetek!

  

Írta: Farkas László

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal