Sikeres hétvége a Tigernut bojlival

Ifj. Berregi Attila csapattagunk, amint kézhez kapta az új Tigernut bojlit máris fantasztikus eredményt ért el vele a hétvégi gyors pecáján, amiről itt olvashattok: "A vasárnapi horgászatom előtt sikerült szert tennem a CFB palettájának egyik nagyon ígéretes újdonságára, a " Tigernut " bojlira. Izgatottan vártam ezzel a tigrismogyorós, édes, diós golyóval történő első pecámat. "

A hideg vízhez mérten egészen kicsi, 16 mm-es átmérőben tűztem fel 8-as méretű horgom mellé. Csalogató anyagnak: Főtt Magvak -at, 6-9 mm-es Halibut Pellet-et, és félbe vágott Tigernut bojlikat használtam. Reggel a ragyogó napsütésben közvetlen a nád elé helyeztem ki szerelékeimet, és bíztam abban, hogy a jó idő kicsalja bajszos barátaimat a sekélyebb területekre. A számításom nem sokkal a behúzást követően beigazolódott, amikor a nap első pikkelyese elcsábult erre az igazán egyedi ízvilággal rendelkező csalira. Alig, hogy visszaengedtem ezt a csodás példányt már is egy újabb uszonyosnak örvendhettem, ami már jócskán meghaladta a 10 kg-t. Ezen sűrű események után, mint ha eltűntek volna előlem a halak további kapásokat nem tudtam kicsikarni 2-3 órán keresztül. Ráadásul az idő is rosszabbra fordult, szemerkélt az eső, és a szél is felerősödött. Hirtelen a csendet jelzőm hangja törte meg, ami csak úgy visított. Nincs is jobb érzés a hosszú tél után ilyen kapásokat átélni a lassan éledező természetben. Ezúttal a hosszasra elnyúló fárasztás után egy gyönyörű spanyol pikkelyes pontyot tarthattam a kezembe. A délelőtti történések, mintha megismétlődni látszódtak volna, mert most is épp, hogy visszahelyeztem éltető elemébe ezt a káprázatos uszonyost egy újabbat fektethettem a ponty bölcsőbe. A nap hátra lévő részében még sikerült elcsípnem 1-2 kisebb termetű egyedet is. Számomra egyértelműen bizonyította fogósságát a paletta újabb terméke. Mindenkinek hasonlóan szép fogásokat kívánok ezzel az igazán egyedi bojlival!

Néhány kép erről a kora tavaszi, rapid pecámról:"

6

1

2

3

4

5

 

Ifj. Berregi Attila

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal