72 óra a Széki tavon

Sziasztok! A rövid nyár eleji szabadságot kihasználva 72 órára indultunk az egyesületi vizünkre a Széki tóra. Végre nem kell kapkodni, pár napot itt töltünk párommal, így egy nyugodt kipakolás és tábor felállítása adta meg az alaphangot a pecára. A helyválasztás a csónakkikötő mellé esett!


A szerelékeket összeállítottam és hadra fogható volt a cucc! Csaliknak 24 mm-es Hot Bird és 20 mm-es Csípős chilis fokhagymát választottunk a túrára és alapozó etetést is ezekkel végeztünk.

Igaz, hogy a végszerelékek bojlisok, de a botok így is a feederek maradtak, mint mindig.  Helikopter végszerelékeket használtunk a távolabbi botokon a kisebb gubancolódás érdekében, mivel dobós peca volt, a közeli szerelék pedig egy klasszikus csúszós volt!

Három bottal 110 méteres távot horgásztunk meg, ahol 3,5 méteres víz volt, egyel pedig egy kicsit félre eső placcot 40 méteren a tuskók rengetegében, itt 3,2 méteres víz fogadta a csalinkat.Tábor elkészült, botok a helyükön, várjuk a kapást...

Nem várattak sokat magukra a pontyok,szinte azonnal aktivizálták magukat, de sajnos nem az a méret amit szerettünk volna, emiatt már akkor úgy döntöttem, hogy a 20-as golyót elhagyom következő etetésnél, helyette 24 mm-es Robin Redet iktattam be. Sajnos ez sem hozta meg a várt eredményt! Elvétve csíptünk egy-egy nagyobb halat 10 és 18 kg között, ami nem rossz, csak egy kicsit szerettük volna a kisebbeket kerülni, mert azok jöttek rendületlenül. Számtalan mennyiségű pontyot sikerült fognunk 3 és 10 kg között, mindegy mit és mekkorát raktunk a hajszálelőkére!

Nagyon eseménydús 72 óra volt ez számunkra, amiben csak éjszaka volt pár óra pihenés, ekkor hagytak minket kicsit szusszani a halak! Utolsó nap reggelén sikerült kettő spanyol mintás potyeszt a bölcsőbe fektetnünk, amiknek nem a kimagasló méret volt a szépségük...ezek a halak, visszagondolva a sok éve tartó szenvedélyemre simán bekerültek a Top 5-be és ezeket is a CFB termékeinek köszönhetem!

Összegezve az itt töltött időt...
12 db hal volt 10-18 kg között, ebből 4 db 15+
3-10 kg között pedig nagyon sok pontyot sikerült horogra csalni!
24 órákra bontva a pecát, mindegyik nap elkerültük bőven a 100 kg-ot és ez a súly csak a 6 kg felettiekre vonatkozik, ezeket mértük!

Köszönjük a Széki tónak az ismételt élményeket!

Köszönjük Horváth Csabának és a CFB csapatának a kiváló termékeket!
Bizonyítottak a nagyobb csalik is!

#cfbteam #carpfriendbaits #cfbredarmy #cfbfeedermethod #carpfishing www.cfb-shop.hu www.cfb.hu