Őszülő Ferhérvárcsurgó

Szeptember 23.-án, szerdán délben érkeztünk meg az őszülő környezetű Fehérvárcsurgói-víztározóra, ahol továbbra is alacsony vízállás fogadott minket. Ugyan az árvízvédelmi munkálatok befejeződtek, de csapadékhullás hiányában nincs komolyabb víz utánpótlás, ami növelni tudná a szintet.

Erre az őszi pecámra a palettáról nagy halas golyók közt említendő, magas halliszt tartalmú, SÓZOTT, SZÁRÍTOTT BLACK JACK bojlit hoztam magammal 24mm-es átmérőben. Mindkét hajszálelőkémre 1-1 szemet fűztem fel. Etetésre eleinte a squides, belachanos, májas bojli mellett XL, ÉDES, CSÍPŐS, FŐTT TIGRISMOGYORÓ-t, és 22mm-es HALIBUT PELLETT-et is juttattunk be bójám környékére, melyet a parttól 180 m-re helyeztünk el egy keményebb aljzaton.

A tábor végső felállításával sötétedésre végeztünk. Vacsoránk fogyasztása közben szarvasok bőgései hallatszottak a Bakony vonulatai, és Gaja-völgy irányából, mely természeti koncert egész éjjel eltartott. Az agancsosok mellett kapásjelzőm is megszólalt kicsivel éjfél után, melynek eredménye egy csodás, kerek tükörponty lett.

A hajnali fényváltás táplálkozásra késztetett egy igazi ritkaságot, gyönyörű, oldalvonalsoros, spanyol mintás bajuszost, így ennél szebben alig ha indulhatott volna a reggel.

Később egy amurcsapat is rátalált etetésemre, amik nem vettették meg csalijaimat.

A nap további része azonban csendesen telt, az élénk nyugati, szembe szélbe. Az éjjel sem hozott változást, mint ha érezték volna a halak, hogy markáns hidegfront fog érkezni. Pénteken délelőtt már elkezdett szemerkélni az eső, majd megerősödött a déli szél, ami fokozatosan fordult át a front érkeztével északnyugatira. Közben egy elő hírnök érkezett, mely egy 10 kg feletti pikkelyes volt.

Este mind2 szerelékemet dupla 24mm-es BLACK JACK bojlival vérteztem fel. Erre azért volt szükség, mert az előre jelzéseken már láttam, hogy határainkon jár a vihar csapadékzónája, és a várható brutál időben képtelenség lenne a szerelékeket behordani, így úgy voltam vele, hogy aki mer az talán nyer. Még a tartós, masszív esőzés megérkezte előtt egy húzós kapásra emelhettem rá. Villámnyúlványok fényei tették még izgalmasabbá a hosszúra elnyúló küzdelmet, melynek végén óriási örömömre egy gyönyörű, kapitális, 25 kg feletti tőpontyot tarthattam a kezembe.

Majd sokáig nem emészthettem ezt a nem minden napi fogást, mert megjött az orkán, hideg szél mellé a csapadék is, mely kisebb megszakításokkal egész éjjel kitartott. Sátrunk bírta a “kiképzést”, csak a légmozgás által kimozgatott szegeket kellett pár alkalommal újra talajba ütni. A zuhé közben egyszer kétszer becsippant jelzőm, de komolyabb történés hiányában nem reagáltam rá. Szürkületben már láttam, hogy rendellenesen, oldalvást feszeng a damilom, de addigra már sajnos megszabadult a horogtól az uszonyos, így mindkét dupla, nagy csalim elkelt a viharos éjjelen. Nagy nehezen a tarajos hullámokba sikerült szerelékeimet bejuttatni, melynek fél órán belül meg is lett az eredménye. Az egyik egyed makulátlan, 14 kg feletti töves, míg a másik igazi kuriózumnak számító, csodálatos, tározó aranya, egy koiponty volt.

Pakolás közben az utolsó pár órában nagy volt a kapókedv, de képtelenség volt szelektálni a halakat. Dupla és tripla 24mm-es csalijaimat gond nélkül felvették a 6-8 kg közötti pontyok. Ezen a 3 napos horgásztúránkon ugyan kaptunk hideget, meleget, de csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak.

Termékek, amiket Attila használt:
www.cfb-shop.hu/Black-Jack-20-mm
www.cfb-shop.hu/Extra-Halibut-Pellet-22mm-FURT
http://www.cfb-shop.hu/HOT-TIGERNUTS-CSIPOS-EDES...
#cfbteam #carpfriendbaits #cfb #cfbBlackJack #barátságbanahalakkal #carp #colorcarp #grasscarp  #Fehérvárcsurgó
Berregi Attila, Csaba Horvath, Balázs Hirsch