38kg feletti ponty CFB BANAMELLA bojlival

38kg???? feletti ponty CFB BANAMELLA! ????????
 
Barátaimmal 5 napos horgászatra érkeztünk Dunavarsányba a BigCarpLake horgásztóra.
Csabival történt beszélgetés után megfogadva tanácsát CFB Banamella???? és Indian Spice???? csalikat vittem magammal.
Az időjárás előrejelzés nem volt hozzánk kegyes, végig esőt és szélvihart jósoltak, ezt szerencésen megúsztuk, ugyanis csak a második napon volt tartósabb csapadék. A folyamatosan csökkenő légnyomás miatt (legalábbis ennek tudtuk be) az első 4 nap csupán 4db halat sikerült fognunk. A legnagyobb 18,2 kg volt.
Az utolsó 30 órában aztán varázsütésre minden megváltozott. Sorra fogtuk a szebbnél szebb halakat 4db 20 kg feletti halat de a csúcsot a Banamella bojli adta egy szem 16mm fébevágva ugyanígy egy szem popuppal.(gyakorlatilag egy mini wafterst csináltam) A fárasztás során azt gondoltam harcsát vagy tokhalat akasztottam, bár nem úgy viselkedett, egyhelyben forgatta a csónakot és nem sikerült egy métert sem feljebb húzni.
Kb egy órás fárasztás után a felszínre húztuk a halat, amikor megláttuk tudtam, hogy életem hala lesz, 30kg+ ra saccoltuk a vízben de mikor a partra értünk vele már ott várt Arnold a tulajdonos és egyből mondta, hogy ez bizony Apolló lesz.
A mérés és hitelesítés után 38,5 kg volt a hal pontos súlya. A többire nem teljesen emlékszem a sokktol amit akkor kaptam.????????
Köszönöm a társaimnak a fantasztikus pecát akik szintén nagyon szép halakat fogtak. Feri barátom is megdöntötte egyéni rekordját egy csodaszép 29 kg os tövessel Szabi legnagyobb hala pedig 23,5 kg lett.
A két legnagyobb hal egyaránt a Banamella csalit kívánta meg.
Azt hiszem megvan az új kedvencünk! ????
A túrát végül 18 db hallal zártuk, amiből 14 db az utolsó napon érkezett.
Köszönjük Csabi ezúton is! ????
Jó pecát mindenkinek! Görbüljön!
Borbély Krisztián