Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Végre eljött a várva várt 2012. október 11.-i időpont, mely azt jelentette, hogy megkezdhetjük a hosszú, 2200km-es utunkat, Roli barátommal a híres franciaországi Railnbow Lake felé. Tudtuk, hogy nem lesz unalmas az út, de szerencsésen, "mindössze" 18 és fél óra alatt megérkeztünk a horgász paradicsomba. Megérkezésünket követően megcsodáltuk a magyar és román sporttársakkal a naplementét és lassan készülődni kezdtünk. Bár sok infó található a tóról, de mégis pár mondatban bemutatnám, mielőtt rátérek a lényegre.

Franciaországban, Bordeaux város közelében található a tó, mely 46 Ha-on elterülve a világ egyik legnagyobb pontyait rejti. Mivel a víz alatt valóságos erdő található, így rengeteg az akadó, melyet szigetek, átjárók tarkítanak, ebből fakadóan igazi kihívást rejt minden egyes hal be cserkészése. Mivel a tavon egész évben intenzív horgászat folyik, így az igazi mohás hátú pontyokat nehéz becsapni... nem ritka az 1 hetes kapásmentes időszak sem, egy adott helyen.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

A halak megóvás érdekében minden helyhez saját halkímélő matracot és mérlegelő állványt biztosítanak a szervezők, így ez akár otthon is hagyható.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Megérkezésünk után vendéglátónk, Gyöngyösi Imi megemlítette, hogy a foglalt helyünkön Martin Locke, a tapasztalt pontyhorgász töltött el egy hetet, és igen jó eredményekkel zárja az itt eltöltött időt.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Szombat délutánra a botok már beélesítve várták a kapást, és a tábor is véglegesen elkészült.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

A taktika a következő volt: a négy botból az elsőt, a nyílt vízre, nagyjából egy 2 méteres mélységbe helyeztem el, míg a második botom egy 4 méteres vízoszlop aljára, a 3. és 4. botom pedig a szigetek közé, az igazi „dzsungel" kellős közepébe került, természetesen zsinórvezetők használatával.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Igyekeztem a legextrémebb helyeket is meghorgászni.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Az első kapásra vasárnap estig kellett várni, mely a szélső botomra érkezett a 2 méteres vízből. Erős, füstölős kapás volt, melyet egy bő 10 perces fárasztás követett. Negyed nyolc felé már a matracon pihegett a túra első 25+-os tükröse, melynek pontos súlya 25.1Kg volt.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

A csali aminek nem tudott ellenállni a bajszos koma, az Monsterfish bojli és ananász popup volt. Gyors fotózás után mehetett útjára. újra csalizás után visszakerült az etetett helyre a végszerelék, ugyanabba a 2 méteres vízbe, majd vacsora és némi filmezés után visszavonultunk aludni a sátrainkba.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Hajnal 1 körül őrült kapásra ébredtem. Kiszaladva a sátorból, látom, hogy a jobboldali átjáróban elhelyezett Red Dream bojlit / Teszt alatt álló epres bojli/ kívánta meg egy rejtélyes érdeklődő, de olyan vehemenciával, mint egy gőzmozdony. A fárasztás sokáig nem tartott mivel a hal egy víz alatti akadónál megállva, mondhatni már várt minket. Pár perc múlva megszákoltuk, és láttuk, hogy ez is szép hal lesz. A mérleg 25 kilót mutatott.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

A hajszálelőkén a CFB Red Dream epres bojlija volt ismét. Fotózás után itt is ugyanez a golyó került vissza a halat adó helyre, és ismét nyugovóra tértünk. Sokat nem pihenhettünk, mert Roli barátomnál is becsöngetett az első nagyobb potyka, mely kereken 25 kilós töves példány volt. Ezek után a halak hagytak minket pihenni, így némiképp fáradtan, ugyan de csodálatos hajnalra ébredtünk. A napfény a hűvös idő ellenére rendkívül meleg volt, így élvezem, ahogy átjár, és kicsit felmelegít.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Ebben a remek időben pihentünk egy kicsit, azonban e nem tartott sokáig. Az egyik átjáróban elhelyezett botom szinte „felrobbant" ahogy a jelző sikítani kezdett... nagyon erős és folyamatos húzós kapás érkezett az akadó tengerből. Kipattantam a sátorból és egyből a csónakba ugorva Roli barátommal máris a hal után mentünk. átjutottunk az átjárón, mely nem volt egyszerű feladat, mivel az igen sekély vízben a csónakmotor is többször leért. Kiakasztottam a fonott zsinórt a zsinórvezető kampóból, és tovább követtük a hal útját. Ekkor újabb nehezítés következett... a zsinór egy víz alatti tuskóba vágott, így egy zsinórszabadító kampó segítségével felhúzva a fát, megszabadítottuk a fonottat. Ekkor kontaktusba kerültem a hallal, mely igen nagy erővel újra távolodni kezdett. További 15 perces huzavona után azonban én győztem, és sikerült a szákba terelni az ellenfelet. Nagyon örültünk a „zsákmánynak" hiszen láttuk, hogy ismét egy 25 kiló feletti halat sikerült becsapni. Kiérve a partra megmértük a nagy harcost és az adrenalin elöntötte a szervezetem. A mérleg 29,4Kg-nál állt meg. Hatalmas öröm volt megfogni és kézben tartani ezt a gyönyörű állatot, mely egy darab 30mm-es CFB Black Jack (tintahal polip ízű) bojlira éhezett meg.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Boldogságom határtalan volt mivel 14 óra alatt fogtunk 4 halat 26 kilós átlag súlyban. Ezek után azonban akár azt is mondhatnám, hogy a meny után a pokolba találtam magam. Az elkövetkezendő 3 napban nem volt kapásom. Mivel a 3. napon már nem bírtam cérnával tovább, így az egyik botomat átraktam egy négy méter mély plató szélére. Onnan fogtam egy nap alatt két kisebb pontyot, 12-13 kilós formákat, CFB Full Liver (májas) és Red Dream (epres) bojlival, miközben egész nap megállás nélkül szakadt az eső.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

A folyamatos esőnek mi nem, de a tavon élő kacsák kifejezetten örültek.
A 3. esős nap után hajnalban végre ismét megszólalt a jelzőm, és ismét az átjáró felől érkezett egy rejtélyes érdeklődő. A CFB Black Jack (polip tintahal) golyóra éhes tövest 15,2Kg-os súllyal mérlegeltük.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Teltek múltak a napok, és szombatig még 2 kapásom volt, mind a két hal 10 kiló körüli méretben. A csali ebben a két esetben CFB Monsterfish és ananász popup . Ettől kezdve több kapásom nem volt, csak asszisztáltam a társamnak Rolinak, 1 héten keresztül, és ahogy az elején említettem itt a Rainbow Lake-en ez is megtörténhet.
Összegezve nyolc kapásból nyolcat sikerült megfogni. Felszerelésemet Fox s3 horgokból és Pb előkéből készítettem, Fox Carp Safety Sleeves felhasználásával.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Eljött a pakolás napja is, de hatalmas élményekkel és sikeres két héttel a hátam mögött megfogattam, hogy 2014 áprilisában újra visszatérek szerencsét próbálni.

Emlékezetes túra a RAINBOW Lake-en

Üdvözlettel
Balázs Jenő - Carp Friend Baits Team