Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Egy kis magyarázattal tartozom, miért ez a cikkem címe:
2012-es tavalyi évem jól zártam, gyönyörű halakat fogtam, amur rekordom 18,5 kg, ponty töves 19 kg egyéni fogás rekordot döntöttem.
Versenyen dobogón végeztünk, mindezt köszönhettem Csabi mixeinek, amiket tojás és főzés nélkül szárítással készítettem, melyekből nagyon jó oldódó bojlikat kaptam.


2013-as évemet új alapokra főzött bojli gyártásra helyeztem. Kísérletezésekbe kezdtem mindent kipróbáltam, tojás helyett májjal, több – kevesebb tojás stb. Jó golyókat kaptam, de nem sikerült az általam elképzelt golyókat elkészítenem, ami meg is látszott az idei évi fogásaimon. Volt, hogy megúsztam kapás nélkül a túrát vagy csak kisebb halakat maximum 10 kg-ig tudtam kapásra ingerelnem. Míg nem az augusztusi túrára kétféle mixel készültem Csabi küldött az új füstölt halas Smoky Fish és a Full Amino mixekből. A Smoky Fish mix kézbevételekor már érezni lehetett azonnal az erős füstölt halas illatot mely a gyúrás során erősebbé is vált.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jégIgazán különleges finom csemege készült a SMOKY FISH mixből.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

 

KÉSZ SMOKY FISH BOJLIK

 

A Full Amino mix teljesen más fajta mix volt hasonló ízzel illattal nem találkoztam még.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

A mix maga nagyon erőteljes illatú és különleges ízű, nagyon könnyű volt vele dolgozni.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Hétvégén elkészültek a csalik és szerdán Norbi barátom megérkezett bepakoltunk majd indulás horgászni végre.. Frontos időjárás volt, ami mindenkeppen jobb, mint a 38fokos hőség non stop. A vízre megérkeztünk, beszéltünk horgászokkal és a helyszínen döntöttünk, hogy hova is fogunk leülni.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Tábort elkészítettük majd este 6 kor mentek is a kishajók értékes terhükkel, hogy azt a kiszemelt helyen kiengedjék. Egyik botomon füstölt halas Smoky Fish , míg a másikon Full Amino volt a csali.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Sötétedés előtt megjött az első jelentkező a Full Aminora egy 3,5 kg-os ponty személyében. Ez gyorsan jött gondoltuk, ezzel reggelig vége is és nyugodt éjszaka elé nézünk. Ezt akkor azért gondoltuk, mert az eddigi túráink során éjszaka egy halat sikerült fognunk és mekkorát tévedtünk szerencsére. 21 óra előtt beesett a túra amurja, ami a botomon lévő 24mm es Full Aminora. Pár perces fárasztás után mérés 93 cm, 16.9 kg, fényképezés után ment vissza az éltető elemébe.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Eltévedt a hal mondtuk, de azért nagyon örültem neki. 22 óra 15-kor elsült a Smoky Fish-el csalizott botom is, egy kisebb 8,6 kg-os ponty gondolta nem hagy pihenni.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Ekkor már a kisördög ott motoszkált a gondolataimban, hogy talán fordult a kocka és megjöhet a szerencsém. Aztán fél tizenkettőtől beindult a nagyüzem reggelig. Smoky Fish és a Full Amino reggelig adták a halakat. 14 db halat sikerült reggelig fognom, melyből a Smoky Fish 4 db halat adott, köztük egy 12,5 kg-os szép tükröst.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

a Full Amino 10 db-ot, melyből 4 db 10 pluszos volt.
Először egy szép 11kg os tükrös érkezett a Full Aminora

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Majd nem sokára testvére követte őt 11,6kg os töves személyében

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Kicsi csend után újra kapásom volt a Full Aminora. Fárasztás során már éreztem ez újra amur lesz.
10 perces fárasztás után egy szép 13,4kg os amurnak örülhettünk Norbi barátommal. Az amurnak nem okozott gondot a két darab 24mm csali.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Az amur után visszakerült a Full Amino a helyre majd rövid időn belül újra szép húzós kapásom volt.
Nagyon erős töves védekezett a horgon.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

12,5 kg os töves után lassan világosodott és a halak folyamatosan húzták a Full Amino bojlit.
Hajnalban a Smoky Fish meghozta a legszebb halat mely egy szep 12.5kg os Tükrös volt,

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Gyorsan visszaengedtem mérlegelés után.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

A Full Amino ezen az éjszakán lenyomta a Smoky Fish-t.
Így nem volt nehéz eldöntenem, hogy a továbbiakban csak a Full Amino lesz a horgomon 24-es hóemberként és dupla 24-es csaliként.
Reggel 7 óra 30-kor erőteljes húzós kapáshoz siettem a botomhoz, melyet megemelvén éreztem, hogy szép hal akadt a horgomra. Már bent megmutatta, hogy nem adja magát könnyen, mikor part közelbe került, több kirohanása után végre sikerült a szákba terelnem a halacskát. Pontybölcsőbe raktuk a halacskát és gyönyörködtünk az egészséges szép tövesben. Mérlegelésnél kiderült, hogy megdöntöttem egyéni töves rekordomat és nekem az első CFB 20 pluszos halam is egyben.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Pontosan 20,4 kg-ot mutatott a mérleg. Fényképezés és videózás után ment szépen vissza az éltető elemébe.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Nekem bő 12 óra alatt 145 kg halat sikerült lemérlegelnem.
Ahogy melegedett az idő kevesebb kapás érkezett,de sikerült fognom a nagy töves után egy szép kereken 10k os amurt , neki sem okozott gondot a két darab 24mm es Full Amino bojli beszippantása.
Lassan már pakolásztam mikor újra kapásom volt egy szép 12.2kg os töves volt a következő fogásom

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Ahogy visszaengedtem a tövest küldte is a tükrös testvérét, ami szinten 12.2kg os súllyal mérlegelt a gyors fotózás előtt.

Eredményes augusztusi túra, avagy végre megtört a jég

Összesen 11 db 10 pluszost, 1 db 20 pluszost sikerült fognom. 26 db halam, 220 kg-ot nyomott.
Ezen a horgászaton a Full Amino bojli több halat adott és igazán megszerettem ezt a különleges íz világú csalit.
Jó horgászatot kívánok minden horgásztársamnak.

Szüts Attila
Carp Friend Baits Team „ Barátságban a halakkal"

{fcomment}