Őszi peca Ecséden II.

A két túrám közti 2 hét a munkahelyen nagyon lassan telt, de végre ismét útnak indulhattunk. Ezúttal nem Sanyi csatlakozott hozzám, hanem Jimmy barátom. Ismét a 10. helyre szólt a foglalásunk. Az előző túra tapasztalata alapján felkészítettem Jimmyt a kevés kapásra, nehogy nagy csalódás érje, hát nem érte, de erről majd később...

 

Érkezésünk után a szokásos jó kedvű beszélgetés és iszogatás vette kezdetét, amíg a távozó csapatok ki nem pakoltak az állásokról. Már elmúlt dél mire be tudtunk pakolni a helyünkre, sajnos a magunkkal hozott 2 csónakmotor közül az egyik már bepakolásnál megadta magát, így kénytelenek voltunk egy csónakkal megoldani a túrát. Én már otthon eldöntöttem, hogy 2 bottal ismét a kikötőt horgászom, ahogy teszem ezt mindig, ha balról horgászom, egy bottal egy kagylópad mellett lévő enyhe lankát horgásztam. Mindhárom bójám viszonylag sekély vízben 5-7 méterben helyezkedett el. A negyedik bójámat kicsit távolabb helyeztem el ahol nagyon változatos volt a meder, de én a 11-12 méteres mélységet részesítettem ennél a bójámnál előnyben. Jimmy két bottal horgászott, jobbról egy árok tövét 9 méteres mélységben, a másik bójáját kb. 150 méterre egy 7 méteres púpra helyezte.


A behúzásokat követően ránk is sötétedett, de este 7 órakor már megszólalt a kapásjelzőm! A kagylópad mellett lévő botomról Smoky Fish bojlira jött a kapás, egy 12,8 kilós nyurgát sikerült rövid fárasztás után megmerítenem. Ahogy a hallal mentem vissza a stég felé, már halottam, hogy a kikötőben lévő balos szerelékem jelzője is csipog. Jimmynek gyorsan kiadtam a halat és a botot, kaptam egy összeszerelt merítőt és egy másik pontymatracot valamint a botot a kezembe és már mentem is második halamra. Szerencsém volt, mert a sok fa közül egyet sem akart megtalálni ez a hal... mikor fölé értem elég hevesen védekezett, de az 50-es előtétzsinórral azért elég bátran fárasztottam, igaz többször eszembe jutott, hogy ne erőltessem túlságosan, mert tavaly szerintem emiatt vesztettem el egy nagy halat... szóval egy erős (de nem szájtépős) fárasztást követően egy 19,7 kilós gyönyörű töves pihent a matracon. Csali ezúttal Full Liver volt a már jól bevált dupla 24 mm-es méretben.

Őszi peca Ecséden II.

Ezt követően éjszaka jót aludtunk, legközelebb reggel 8 órakor volt kapásom a benti bójáról, egy 14,3-as Black Jackre éhes tükrös volt a tettes.

Őszi peca Ecséden II.

Az idő nagyon szép volt, szinte meleg volt október közepéhez képest, és szélcsend! Régen horgásztam már tükör vízen Ecséden, de végre ezt is megélhettem! A túloldal közelében így megcsodálhattuk a számtalan nagy ponty fürdését a kb. 20-30 méteres mélység fölött. Ezen a napon volt még egy kapásom délután szintén a benti bójámról, egy 16,8 kilós tövest sikerült merítenem.

Őszi peca Ecséden II.

Érdekes, mert ezt követően szinte csak éjszaka illetve sötétben voltak kapásaim.


Mivel hétfőn is szépen sütött a nap Jimmy feltett egy pop upot a benti szerelékére, (egy fehér 20mm-es szilvásat) délután szép húzós kapással meg is érkezett rá az első érdeklődő. Nem is akármekkora hal volt, 19,4 kilóval új egyéni csúcsot döntött Jimmy. (Ekkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a legkisebb hala!)

Őszi peca Ecséden II.
Őszi peca Ecséden II.
(15+ üveg)

Közben nekem is voltak kapásaim, de volt egy rossz szériám. Az első négy kapásomat megfogtam, a második négyet elveszítettem. De az ezt követő 4 éjszaka általában 3-4 kapásom volt, tehát nem sokat aludtunk... a halvesztéseim következtében nem gyenge ötlete támadt Jimmy barátomnak, a 15 lbs előkezsinóromat lecseréltem egy 40 lbs Slinkyre, ez a Gardnek előtétzsinórja. Mivel egymás után két halam is úgy veszítettem el, hogy a kagyló elvágta az előkémet, valamit ki kellett találni... Nem apróztuk el, de a 2-es Mugga még éppen köthető volt ezzel a zsinórral.  A túra alatt összesen 8 halat vesztettem, amikor felkerült ez a bizonyos előke, onnan minden halamat megfogtam! Persze nem volt az összes botomon ilyen brutál előke, de a kikötőben lévő botom a fák és kagylók miatt megkapta ezt az előkét a túra végéig. (Utolsó reggel pakolás során beakadtam egy fába, ahogy rámentem a szerelékre, a kagyló végül ezt az előkét is elvágta...)


Hétfőről keddre virradóra szintén jöttek a kapások, két darab 13,5 kiló körüli pontyot fogtam... hajnali kettőkor megérkezett Jimmy második kapása is ezúttal az árok tövéből, csak annyit láttam a sötétben, hogy a bójája körül forog a csónakkal, aztán a hal elindult befelé és vele együtt Jimmy is a csónakkal... ezt követően később csak egy nyögést hallottam és egy hangos „IGEN" kiáltást. Mint utólag kiderült csak 3. alkalommal tudta Jimmy beemelni a halat a csónakba, ami 27,5 kilós volt. 18 mm-es Dracula volt a csali, egy pici, fél fűszeres pop uppal.

Őszi peca Ecséden II.

Mivel 25+os borosüveget nem hozott magával Jimmy, az ivós kép itt kimaradt...
A mérlegelés és a fotózás után én lefeküdtem aludni, Jimmy azonban még sokáig mászkált a stégen, mert nem tudott elaludni, nem csodálom! Sokat ezt követően sem aludtam, mert reggel 6 órakor nekem volt kapásom egy 16,8 kilós tükröst sikerült fognom. Fárasztás közben egy kisebb vihar volt, fújt, esett, dörgött, villámlott. Próbáltam a botot lefelé tartani legalább addig, amíg a hal fölé értem... végül a vihar elcsendesett... ez a hal Full Liver bojlira éhezett.

Őszi peca Ecséden II.

A nappal szokás szerint csendesen telt, pizzát rendeltünk és pihentünk. Már teljesen besötétedett, amikor ismét kapásom volt. Egy 14,5 kilós 85 cm hosszú szép nyurgát sikerült fognom... nem kiemelkedő súlyú hal, de gyönyörű!

Őszi peca Ecséden II.

Szerdára virradóra ezt követően még 3 kapásom volt. 17 kilós tőponty, és két nyurga 7,5 és 12,5 kilóval.

Őszi peca Ecséden II.

Amikor a 17-esre rámentem és épp hátramenetbe szerettem volna kapcsolni a motort, megállt a technika... hirtelen nagyon ideges lettem, nem akartam elhinni, hogy mindkét motort sikerült lenulláznunk. A hal megmerítése után kieveztem és mondtam is Jimmynek, hogy én holnap haza megyek, ha nem lesz jó a motor... gyorsan lefényképeztük a halat, és elkezdtük nézegetni a motort az éjszaka közepén. Kis idő múlva rájöttem, hogy az aksitöltöttség sem jelez semmit, tehát tuti nem kapcsoló baja van... le is hidaltam volna ettől, hiszen második hetes használat után nem kellene ilyen problémának előjönnie... a végén kiderült, hogy az aksihoz egy kicsit vékonyabb kábellel csipeszeltük a motort, a gyári vastagabb kábelhez ezt csatlakoztattuk. Nem tűnt tökéletes megoldásnak már az elején sem, de gondoltam 2 túrát kibír, aztán veszek majd hozzá normális cuccot, a télen lesz idő ilyesmivel foglalkozni... szóval a vékony kábel elégett! Ezért nem volt érintkezés, hallelúja! Fél órás bütykölés és már minden tökéletesen működött!


Szerdán a hidegfont előtt megvolt Jimmy első délelőtti kapása a benti púpról, ezúttal Birdfoodra. Sajnos mire a hal fölé ért kiakadt belőle a horog... délután megérkezett az eső, ekkor 9-10 órán keresztül esett, kisebb-nagyobb intenzitással... Jimmynek ekkor szólalt meg negyedszer a jelzője ezúttal a 9 méteres árokból. A faházból néztem a fárasztást és azt, hogy Jimmy bőrig ázik, kifele jövet nagy vigyorral mondta, hogy ez is 15 fölött van tuti, egy hosszú tükrös volt, én is nyugtáztam, hogy ez bizony biztos van 18 kiló. Elkészültek a fotók, ezt követően a mérlegelésnél döbbentünk meg igazán, a hal 21,7 kilós volt, dupla 18-as Full Aminora kapott. Tehát 3 hal 68,6 kiló! Jimmy táncolt az esőben!

Őszi peca Ecséden II.

Szerda éjszaka volt ismét a következő kapásom, ekkor már szerencsére nem esett... a kagylópad melletti bójám füstölt el ismét, ahogy elkezdtem fárasztani a halat már éreztem, hogy ezúttal nagyobb súly tör a mélybe... sikerült Jimmy benti szerelékét is összeszednem fárasztás közben... de végül megmerítettem a kerek tükröst. 20,4 kilóval mérlegeltük a túra harmadik 20 fölötti halát. Örültem, hogy a sok kapás mellett végre nekem is sikerült egy 20 pluszost fognom... Csali ezúttal a dupla 24-es Black Jack volt, mert idő közben kifogytam a Smoky Fishből.

Őszi peca Ecséden II.

Még le sem mértük a tükröst, amikor a benti bójámról is megérkezett a kapás, elég jól tartotta magát a hal, de ki sem vittem a partra, még a merítőből elengedtem a jó 10-es nyurgát...


Ezt követően sikerült kb. 2 órát aludni, mert a kikötőben lévő szerelékemre volt jelentkező. Rámentem a halra, ami akkor már a bójától visszafelé vagy 30 méterre egy fában volt. A zsinórt fel tudtam szedni nagy nehezen, de a hal nem akart szabadulni... tettem 2 kört a csónakkal és már majdnem feladtam a harcot, amikor egyszer csak megéreztem a hal rúgását és már húzta is a zsinórt az orsóról... (itt ismét jó hasznát vettem az brutál előkének) iszonyat erős hal volt, de végül sikerült megmerítenem. 17,4 kilóval mértük le a hosszú tövest!

Őszi peca Ecséden II.

A csütörtök a nappalt és az azt követő éjszakát is megúsztuk kapás nélkül. Nagyon nem bántuk, mert nagy szél fújt, és nem biztos, hogy rá tudtunk volna menni a halakra... péntekre valamelyest csökkent a szél erőssége. Ami feltűnő volt, hogy a szél a kikötő felé fújt, ez más vízen áldás, itt azonban balszerencse. A legtöbb kapást adó bójám a szél feltámadását követően néma maradt. Ez a két nap viszonylag nyugalomban telt. Péntek délután jött egy kisebb nyurga, majd sötétedést követően kiültünk a stégre, úgy gondoltuk utolsó este, hogy még egy kicsit ücsörgünk kint, hiszen egy jó darabig úgysem lesz erre lehetőségünk Ecséden... ekkor 7 óra körül 3-4 csippanással jelzett a jelzőm, majd folyamatos húzással folytatódott a kapás, szintén a szélső kagylópad melletti bójámról... nagyon megörültem, gondoltam, hogy ez tuti nem nyurga, mert azok iszonyatosan nagy kapást produkálnak... Jimmy is bejött velem fárasztáskor... mire a bójához értünk már le volt akadva a zsinórom, de szerencsére kipattant . Nagy súlyt éreztem, de nem mertem semmit mondani... elég jól elment a hal balra, mikor visszanéztem a stégre, láttam a sötétben, hogy a faházban világít a vevőm, tehát ráment a hal a másik szerelékemre... szerencsére elég könnyen megszabadult később tőle... néhány perc múlva felbukkant egy hatalmas farokúszó, majd kis idő múlva már a merítőben pihent a töves. Bíztam benne, hogy 23 fölött lesz, de a mérleg 22,7 kilónál megállt. Persze ennek a halnak is nagyon örültem!

Őszi peca Ecséden II.

Már otthon nézegettem a képeket, amikor kiderült, hogy ezt a halat bő egy évvel korábban már megfogtam, akkor 19,15 kiló volt.

Őszi peca Ecséden II.

Érdekes az Ecsédi tó, mert itt eleve gyorsan nőnek a halak, viszont október-november környékén egy 20-25 kilós hal, néhány hét alatt képes akár 3-4 kilót is felszedni. Nem mondom, hogy minden halra igaz ez, de jó néhány fogás született már az elmúlt években ősszel, ami ezt igazolja... aztán a következő tavasszal ismét karcsúbban fogják meg őket...

Az utolsó éjszaka még Jimmy barátomnak volt egy kapása az árokból, ami leakadt, de vigyorogva jött ki, hogy jobb is így, mert kb. 5 kilós tőponty volt, ami rendesen belerondított volna az átlagába... 

Összességében nagyon eredményes túrát zártunk. Kettőnknek 30 kapása volt és 20 darab halat sikerült megmerítenünk. Érdekes volt, hogy Jimmynek csak 5 kapása volt, de a megfogott halai kivétel nélkül nagyok voltak, pedig nem mindig a 24 mm-es golyókat használta, 18-asokkal is csalizott. Ezért úgy gondolom, hogy jövőre én is viszek magammal majd kisebb méretű bojlikat is. Viszont nem fogok 5-6 féle mixből készült golyókat vinni, max. 3-4 félét, de az már biztos, hogy a Smoky Fish és a Full Amino biztosan közöttük lesz!

Búcsúzóul még néhány kép...

Őszi peca Ecséden II.

Őszi peca Ecséden II.

Őszi peca Ecséden II.

Őszi peca Ecséden II.


Üdvözlettel: Kovács Péter