Egyszer fenn, egyszer lent

Mivel nem szeretem a rövid horgásztúrákat így inkább ritkábban, de hosszabb időre megyek el horgászni. Így volt ez most október 19 én mikor megérkeztem Roland barátommal Ecsédre. Délután 3-ra értünk a partra utolsóként, mire a 2 es állásra bepakoltunk teljesen besötétedett. Nem siettünk sehova mivel a következő 2 hét csak horgászatra volt szentelve.

 

Reggel 4 kor már kidobott az ágy és elkezdtem a botokat felszerelni és kiválasztani a meghorgászandó helyeket.

Egyszer fenn , egyszer lent

Mire Roli felébredt én már elkezdtem horgászni.

Egyszer fenn , egyszer lent

A négy bot más más mélységekbe kerültek. A kiválasztott helyek 8 m , 12 m, 13,5 m és a hármas ponton volt a „cél".

Négy botra négy féle csali került , CFB Smoky Fish mely egy igazán intenzív füstölt halas csali lazac és makréla az alapja. CFB Deep Sea World kellemes „büdös" kagylós halas csali.

Egyszer fenn , egyszer lent

Majd ezt egy nem megszokott csali követte CFB Full Amino mixet Green Beast aromával készítettük el ami igazán intenzívre sikerült a Full Amino mix semmihez sem hasonlítható karakteres íze és a Green Beast friss intenzív illatával ízével.

Egyszer fenn , egyszer lent

Végső botra pedig az elmaradhatatlan kedvenc CFB Red Army került.

Majd nyugodtan döltem hátra és megkezdődött a várakozás....

Várakozás és csak várakozás.

Vasárnap , hétfő , kedd , szerda eltelt kapás nélkül. Kellemetlen volt látni, hogy nincs előttünk a kiválasztott helyeken nem jár a hal.

Csütörtök hajnalban kapás! Végre újra érzem megnövekedik az adrenalin szint bennem és vágyom remélem ,hogy megpillanthatom hamarosan az első halamat.

Szép egészséges tükrös vette fel a Deep Sea World bojlit.

Egyszer fenn , egyszer lent

VÉGRE valami már ennyi csendes nap után gondoltam.Gyors csalizás kevés bojli az etetésre és már újra kint vártam a következő kapást.

Egyszer fenn , egyszer lent

Ami a hosszú várakozásokkal teli napok után gyorsan eljött, csak 2 óra telt el azóta, hogy a tükrös után újra letettem a Deep Sea World bojlit. Kapás.... Felcsillant a remény végre a csendes napok után elkezdődhet egy élményekbe dús horgászat. A hal erőteljesen húzott és azonnal megtalálta a víz alatti akadókat sajnos mire kiszabadítottuk a leakadt zsinórt a halam lefordult a horogról...

Újra lent éreztem magam mint a hullámvasúton lennék.

Nincs mit tenni újra csalizom szerelék a helyén és várakozás. Csak várakozás és várakozás. Lehetett mélyebb vagy sekélyebb vízbe a csali arra halak nem jártak aznap már. Másnap délután négykor füstölős kapással jelentkezett a 12 méter mély platóról a remény. Nagyon erőteljes intenzív fárasztás vette kezdetét, a hallal hamarosan már a 20 m-es mélység felett voltunk és fárasztottuk egymást. Bő 20 perc alatt megszákoltam a gyönyörű tövest melynek úgy tudtam örülni mint gyerek koromba az első kifogott pontyomnak.

Egyszer fenn, egyszer lent

Ezért az örömért, leírhatatlan érzésért járunk horgászni és vártam rá napokat. Újra felcsillant bennem a remény hátha majd most. Lassan eltelt az első hét 3 kapásom volt.

KITARTÁS bármi lehet még félidő van.

Egyszer fenn, egyszer lent

A második hét úgy kezdődött ahogy az első. Várakozás és várakozás.

Akarva akaratlanul is elkezd az ember agyalni variálni próbálkozni a várakozás alatt. Különböző mélységekbe próbáltam variálni és PVA hálóval koncentrálni az etetést.

Egyszer fenn, egyszer lent

Egyszer fenn, egyszer lent

De Semmi és semmi.... Napokig ismét.

Közben a tó másik részén gyönyörű fogások születtek, egyszerűen érthetetlen módon a „titokba „ gondolt tuti helyeken nem volt hal.

Egyszer fenn, egyszer lent

Vasárnap a hármas pontomról megérkezett az első kapás ami mondhatni természetesen befűzte magát és lefordult mire kiszabadítottuk a szereléket. Nagyon sajnáltam mert újra egy elveszített hal az amúgy is kapástalan időben minden hal aranyat ér.

Teltek a napok melyek alatt a táborunkba jót pihentünk beszélgettünk vártuk végre a nagyot.

Egyszer fenn, egyszer lent

3 Nap telt el újra kapás nélkül.

Újra a 12 méteren lévő Red Army-t húzta el erőteljesen a „megmentő". Nagyon erős nemes ellenfelem volt melyet 15 perc fárasztás után tudtam először megpillantani a tiszta vízben. Gyönyörű erőtől duzzadó nyurga hol jártok merre csámborogtok kérdeztem tőle kérdőn.

Egyszer fenn, egyszer lent

Persze a nyurga barátom nem válaszolt de azt láttuk Rolival hiába nincs mese nincs előttünk hal. 8 bottal 8 fajta csalival a következő napokban kapásunk sem volt.

Jött hidegfront északi széllel, esővel ami reménnyel töltött el bennünket na majd most megérkeznek. De Nem. Nem jöttek meg az eltelt 2 hétben a tó másik részén gyönyörű fogások születtek nekünk pedig maradt a hullámvasút, egyszer fenn egyszer lent.

Mindössze 5 kapásom volt a 2 hét alatt 12.8 kg tükrös , 14.2 kg-os nyurga és a gyönyörű ,erős 15.6 kg-os töves. Kettő halat vesztettem.

Roland barátom fogta a legnagyobb halat a 2 hét alatt egy gyönyörű 21,6 kg-os töves személyében.

Őszintén szólva szomorúan tértünk haza de ilyen a horgászat pár hónappal hamarabb gyönyörű élményeket fogásokat adott a víz.Arról a pecáról itt olvashattok

http://cfb.hu/beszamolok/163-dejavu

 Jövőre újra jövünk!

Sport társi üdvözlettel

Balázs Jenő
Carp Friend Baits Team / Barátságban a halakkal