2013 december a Derítő tavon

December karácsony hónapja az év vége, a tél , a hideg az aktuális év elmúlását jelenti egyben. Minket horgászokat tétlenségre szünetre ítél a tél általában.

2013 decemberében nem volt még annyira hideg, hogy teljes jégpáncél vegye el tőlünk a szeretett vizünket a Tatai Derítő tavat.


Maga a Derítő tó mintegy 50 éves múltra tekint vissza körülbelül 32 hektár vízfelülettel rendelkezik.

2013 december a Derítő tavon

De nem akármilyen állapotok vannak a vízben. Egy hatalmas erdő található a vízfelszín alatt. Nagyon sok fa kivágás nélkül talpon állva maradt a vízben a rengeteg elkorhadt, letört ágak és gyökerek mellett.

2013 december a Derítő tavon

Így igazán "természetes" élettér a Vizi élőlények számára. De mi van velünk horgászokkal? Itt el lehet felejteni azt a technikát, hogy betöltöm az etetőkosárba az anyagot jó nagyot dobok és várok, mivel lehet, hogy a fára dobtam.

2013 december a Derítő tavon

Csónak használat engedélyezett a tavon, ami első körben öröm a horgász számára, de itt is itt van az a pici „de" szócska. Nézzük csak mire is gondolok.

Nem elég , hogy vízből kiálló fák vannak a fenéken elterülő rönkök, ágak és gyökerek mellett de nagyon sok a vízfelszín közelében elkorhadt letört ág nehezíti meg a dolgunkat mikor csónakkal közlekedünk a tavon.

2013 december a Derítő tavon

Nagyon sok horgászt ért már így bosszúság sőt komoly kár a láthatatlan tuskók,, akadók miatt. Mondhatni ismerem a vizet de sokszor ráfutottam és is 1-1 akadóra ami eléggé leamortizálja a csónakot, ha le van műgyantázva az is csak egy szezont bír, utána biztos, hogy javításra szorul! Sokszor pedig a motorom látta kárát a találkozásnak. A csónakmotorra találtam egy megoldást, kipakoltam a racsnis billentő részét, tehát szabadon billenősre alakítottam át hogy kevesebb lapát tőréssel megúsztam. Egy átmenő csavarral fixálom a dőlés szögét, így ha tuskóba csap a motor felvágódik és az oszlop sem törik.

2013 december a Derítő tavonEzt a technikát bátran ajánlom hasonló vizeken horgászó sporttársaimnak.

Visszakanyarodva a horgászatra. Decemberben már megfogyatkoznak a horgászok elcsendesedik a vízpart. Több időm volt horgászni akár csak 1-1 napra éjszakára kimenni pecázni.
Csali választáson nem sokat törpültem a CFB Deep Sea World fagyasztott bojliját vittem magammal.

2013 december a Derítő tavon

Sokan talán meglepődnek, hogy decemberben egy igazi büdös tengeri ízekkel rendelkező csalival pecázom, de nekem bevált az elmúlt hónapokban igazán szépen adta a halat nyár óta és gondoltam ez egy igazán méltó teszt lesz a csali számára is mit tud igazán hideg környezetben.

Csalizást szokásomhoz híven egyszerűen oldottam meg, semmi cicoma divatos dolgokat én nem használok.

2013 december a Derítő tavon

Legolcsóbb elhagyós szerelék szelepgumiba fogatott kővel. Akadós pályára gumis szerelék mely segít fárasztás során nyúlásával, így halbarát nem szakítjuk szét a halak száját.
Szerelék lelke mondhatni az erős jól akadó horog ami számomra a jól bevált Super Rig azon pedig egy szem 25x20mm méretű hordó alakú bojli.

Igen – igen. Nem 12-14-16mm bojlikkal csalizom, ahogy nagyon sokan csaliznak már hideg vizekben. Én ebben bízom maximálisan, valamint megmondom őszintén nem 2-3kg os frissen telepített halakat akarok fogni. Csali méretével is szelektálni próbálok. Etetni csak pár szem azonos méretű bojlit használok.

Az időjárás mondhatni kellemes volt decemberhez képest mivel még éppen plusz fokok voltak, de éjjeltől már erőteljes fagyokat jósoltak a meteorológusok.

Éjjel egy kapásom volt, erősen védekező tükröst merítettem az éjszaka közepén. Mikor csónakból kiszálltam akkor vettem csak észre igazán lehűlt az idő mivel vékony jég borított mindent.
Reggel mérlegeltük az éjjeli halamat.

2013 december a Derítő tavon

2013 december a Derítő tavon

Igazán elégedett voltam ezzel a szép hallal, legfőképpen azért mert reggelre a tó szinte teljes egészében behártyásodott, látható ezen a fényképen is jól.

2013 december a Derítő tavon

Szó szerint belefagytak a botjaim a vízbe

2013 december a Derítő tavon

2013 december a Derítő tavon

Videó:

Nem volt mit tenni csónakkal siettem a botok mentésére. Nappal hanyagoltam a horgászatot, de éjjelre újra a vízen voltam.

Második éjjel enyhébb volt és talán ennek is köszönhetően már 2 pontyot merítettem.

2013 december a Derítő tavon9,2kg-os tövest követte nem sokkal a 10,8kg-os társa

2013 december a Derítő tavon

Két éjszakát 3 kapással zártam es sikerült fognom egy 10kg feletti halat. Sajnos pár napra fel kellett függesztenem a horgászatot.

Január 11 én újra horgászni indultam.

Este gyorsan felcsaliztam a Deep Sea World bojlival a horgaimat, annyi változás volt, hogy használtam egy kis Full Liver fagyasztott pasztát is.

Az időjárás nem sokat változott képes volt a víz pár óra alatt behártyásodni

2013 december a Derítő tavon

mivel éjjelente mindig fagy pont alatt volt a hőmérséklet.

2013 december a Derítő tavon

Ismét rám kacsintott Fortuna mivel három szép halat fogtam.

2013 december a Derítő tavonElső vendégem egy kereken 6kg-os tükrös volt az éjjel.

2013 december a Derítő tavon
Őt követte kicsit idősebb társa 8,8kg

2013 december a Derítő tavon
Végére ismét sikerült egy 10kg feletti pontyot fognom. 12,4kg

2013 december a Derítő tavon
A víz félig fagyos volt, voltak területek ahol a vékony jég egész nap kitartott

2013 december a Derítő tavon
December 12 hajnalban sikerült még egy 8kg-os tövest fognom,majd újra elszólított a munkám pár napra.

Kettő nappal később December 14 én tudtam újra kijutni egy éjszakára. A hőmérséklet kicsit enyhébb volt a vízfelszín szinte teljes egészében jégmentes volt ekkora már.

2013 december a Derítő tavon
Ezen a napon sikerült megfognom a decemberi horgászatom legnagyobb pontyát.

Én ezzel a fogással búcsúztam el a 2013 évtől a Derítő tavon mely igazán sikeresnek és szépnek mondható a számomra mivel 2013-ban ismét én lettem az év horgásza a 214db 7kg feletti fogásommal. Összesen: 2202.30 kg súlyban. Ez 10,29kg-os átlagot jelent.

www.deritoto.hu

Köszönöm az egész éves segítséget minden barátomnak a Derítő tóról és Horváth Csabinak a Carp Friend Baits csalikat.

Sziksz Zoltán
Carp Friend Baits Team / Barátságban a halakkal /