Tomboló kánikula

Nyár van forró forró nyár. Ezen a túrán nagy dilemmában voltunk, mivel az egész országra hőségriadót adtak ki. A hőmérséklet 35 fok fölé kúszott, a víz hőmérséklet pedig 25 fokos volt. Tipikusan nem a legjobb időszak horgászathoz mivel az ember szinte felforr a tóparton és a halak sem igazán díjazzák az extrém forróságot.

 

Nagy reményeket nem fűztünk ehhez a túrához már ezért sem. De örömmel indultam el horgászni édesapámmal ismét.

Megérkezésünk a tópartra és láttuk , mellettünk csapatok voltak molinóval tűzdelve mutatva , melyik csapathoz tartoznak. Gyorsan köszöntünk és érdeklődtünk mire számíthatunk. Nem sok jóval kecsegtettek bennünket.

Gyorsan indultunk is tábort verni és elkezdeni a horgászatot mivel késve érkeztünk. Este 7 óra környékén sikerült a szerelékeket csalizva a helyükre helyezni. Mivel nem sok időnk volt már sötétedésig, ezért a Red Army Monster Fish és Full Liver oldódó bojlikra esett a választás. Gondoltuk amíg a táborral végzünk a gyors oldódóval hátha fogunk 1-1 halat.

Tomboló kánikula
Egy szem 24mm es oldódó bojli a csali

Ami ez után történt, az szinte mesébe illő. Fél óránként sültek el a botok.

Tomboló kánikula
Első érdeklődő egy szép világos töves volt mely a Monster Fish oldódó bojlira érkezett.

Tomboló kánikula
Gyorsan fertőtlenítés és fényképezés után úszhatott is tovább.

Horog felcsalizva újra visszakerült a vízbe én pedig tovább segítettem apunak a tábor építésben.De nem sokáig mivel a kapásjelző ismét a bothoz szólított.

Pár perces fárasztás után egy kissé vékonyabb tövest tarthattam a fényképezőgép elé.

Tomboló kánikula
Red Army 24mm oldódó bojlival sikerült megfognom

Szebbnél-szebb példányok érkeztek folyamatosan munkát adva nekem így felmentve a tábor építés alól.

Tomboló kánikula
Gyönyörű erős halak nagyon intenzíven harcoltak a fárasztások alatt.

Tomboló kánikula
Örömmel engedtem vissza


Gyönyörű darabos halak voltak 10kg-tól egészen 15kg súlyik

Tomboló kánikula

Gyönyörű tövesek folyamatosan jöttek a délutánt lezárvaTomboló kánikula

 

 

Tomboló kánikula

                          Este 9-kor, már a hetedik nagy testű hal érkezett.

A szomszédok érdeklődve kérdezték: Mi a titok? Elmondtuk nekik titok az nincs, CFB-s oldódó golyókkal horgászunk, melyek a jelek szerint, remekül szerepelnek.

Mire kiépítettük a bázist, rendesen ránk sötétedett. Éjszakára mindenképpen csalit cserélünk megbeszéltük édesapámmal.

Ekkor kerültek újra a hajszál előkére a CFB RED CELL

Tomboló kánikula

és a CFB NATUR SOUR bojlik.

 Tomboló kánikula

Hajnali 3-kor húzós kapás érkezett a Natur Sour bojlival csalizott botomon.
10perces fárasztás után gyönyörű tövest üdvözölhettünk

Tomboló kánikula

Visszaengedtem a halat fotózás után majd szokásos újra csalizás és pár szem etetés után visszafeküdtem az ágyamba. De nem sokáig tudtam aludni.Hajnal négykor felébredtem és még álmosan gyönyörködtem a kissé hűvös hajnalban.

Tomboló kánikula
Víz jóval melegebb volt mint a hajnali levegő

Tomboló kánikula

Éppen a napfelkeltében gyönyörködtem amikor kapás zavarta meg a csendet.
Gyorsan a bot mellet voltam és óvatosan megkezdtem a fárasztást.
Fárasztás alatt teljesen felébredtem , szívem egyre hevesebben vert ahogy a ponty a part közelét megérezve hevesen a mélybe tört és kirohant pár métert.

Pár perccel később már biztonságosan a matracon pihent a hajnali halam

Tomboló kánikula
Gyönyörű erős tövessel kezdődött a nap ennél jobbat nem igen kívánhattam volna.

Tomboló kánikula
CFB RED CELL bojlival fogott hajnali tövesem.

Nagyon örültem ennek a szép halnak és erővel töltött fel az új napra.Már nem is éreztem magam álmosnak fáradtnak.

Lassan a nap feljebb és feljebb kúszott a horizonton és meleg sugarai kezdték felszárítani a párát a növényzetről.

Reggeli előtti előkészületet egy újabb kapás zavarta meg éppen elmúlt reggel 6 óra.
Ez a hal a CFB NATUR SOUR bojlit kapta fel és iramodott meg vele nagyon gyorsan a szemközti nádas felé.Ez a hal is mint minden előző nagyon jó erőben volt öröm volt fárasztani.

Tomboló kánikula
Nagyon szép kerek töves is a CFB NATUR SOUR bojlit választotta

Ezek után megreggeliztünk és a nappali órákra ismét az oldódó bojlikat tettük a hajszálelőkére.
Red Army , Monster Fish és Full Liver bojlikkal vágtunk neki az újabb forró napnak.

11óráig fogtunk pár kisebb pontyot.

Majd a rekkenő hőségben dél körül előjöttek a darabos nagyhalak és folyamatosan húzták a Red Army és Monster Fish 24mm es oldódó bojlikat.

Egyik legszebb tükrösömet CFB MONSTER FISH 24mm oldódó bojlival fogtam.

Tomboló kánikula
Gyönyörű egészséges példány volt hihetetlen erősen küzdött , hatalmas farok úszó segítette ebben.

Tomboló kánikula
Öröm volt óvatosan visszaengedni a gyönyörű tükröst

Tomboló kánikula

Tomboló kánikula

"Nyári időszakban főleg de egy hosszabb fárasztás során is sokszor a hal képes szinte teljesen legyengülni és szükséges számára akár pár perc , hogy újra visszatérjen az ereje és sebesen tova ússzon. Ilyenkor mindenképpen szükséges a halat farka tövénél megfogni és előre hátra mozgással segíteni őt. Meg érezzük azonnal amint a halunk szinte felébred és mutatja nekünk kész a távozásra. Így biztosak lehetünk abban , hogy halunk egészségesen nem sokkos állapotban tér vissza éltető közegébe.
Ez kiemelten fontos az amurok esetében mivel az amur még érzékenyebb a stressz hatásra mint a ponty."

Forróság közepén döbbenten álltunk a dolgok előtt miért jönnek ennyire, hisz ebben a rekkenő hőségben, nem nagyon evett a hal mindenki ezt mondta és mi sem igen bíztunk sok jóban.
De a halak mindenkire rácáfoltak. Nem igazán érdekelte őket hogy 36 fok van ők csak az etetésen táplálkoztak mi pedig folyamatosan fogtuk a zömmel szép töveseket.

Tomboló kánikula
CFB FULL LIVER 24mm Oldódó

Tomboló kánikula
CFB MONSTER FISH 24mm oldódó

Halak 10-15 percenként kapásokkal jelentkeztek egész délután.
Este 6 óra múlt mikor kapásom volt felvettem a botomat megvan mondtam apukámnak. Alig telt el 20 másodperc visít a kapásjelzője....Első gondolatom az volt talán a halak beleúszott de a két zsinór nagy távolságban egymástól eltérő irányokba futottak.... Dupla fárasztás igazán örültünk neki. Az én halam éppen merítőbe került mikor másik boton lévő orsó már adagolja a zsinórt a halnak. Halamat gyorsan merítettem miután a horgot kivettem a szájából a vízben hagytam a merítővel és rohantam felvenni a másik botot.

5 perc múlva már engedhettem vissza a halakat melyek szinte azonos időben vették fel a csalikat. Biztosan egy nagyobb banda részeként érkeztek meg és táplálkoztak az általunk felkínált csalikból.

Tomboló kánikula
Halakat óvatosan matracra tettük gyors fényképezés után engedtük vissza. Nem is töltöttünk további időt mérlegelésre.

Tomboló kánikula
Gyorsan tova úszott a két iker ponty

Szombati napon kellőképpen elfáradtunk így örömmel vetettük magunkat az ágyunkba.
Éjjel is aktívak voltak a halak 50-60 percenként volt kapásunk a főzött RED CELL ÉS NATUR SOUR bojlikkal.

Hajnal 2:45 kor egy jobb halat fárasztottam mely a Red Cell bojlira érkezett. 3 óra volt mikor megszákoltuk a szép világos tövest.

Tomboló kánikula

Ezek után jól esett aludni pár órát. Reggel mikor felébredtem meglepődve tapasztaltam , hogy vasárnap reggel ellenére a tópart egyre kihaltabb egyre többen összepakoltak és standok felé vették az irányt.Azt csak ők tudják , hogy a haltalanságuk vagy forróság miatt döntöttek így.

Mi sem gondoltuk volna, hogy ez a hétvégi túra ilyen sikeres lesz. Mindenkinek csak azt javaslom, hogy se a zord idő, se a kánikula ne tartsa vissza a horgászattól soha nem tudhatjuk mit tartogat számunkra a horgászat.

 

                                    

 

Sok sikert, és élményekben gazdag horgászatot kívánok.

 

Üdvözlettel:

Ifj. Berregi Attila
Carp Friend Baits Következő Generáció Csapata