Rövid nappali horgászatok Szászváron

Szászvár közelében helyezkedik el egy kifejezetten jó, nagyhalakban gazdag horgászvíz melyet a Szászvári Haladás Horgász Egyesület üzemeltet , itt vagyok évek óta tag. Az elmúlt évek során jelentősen megnőtt a víz nagyhal állománya,ezért is töltöm az összes szabadidőmet ennek a remek tónak a partján.Úgy gondolom hogy 15 évesen igazán szerencsés vagyok , hogy ilyen jó egyesületi tavon horgászhatom.Évek alatt idősebb horgásztársaimtól próbáltam minnél több trükköt,taktikát tanulni , hogy minnél több és nagyobb élményeket élhessek át a vízparton.

 

A Carp Friend Baits bojlikkal előszőr 2012 ben találkoztam, mikor horgász barátaim eredményesen használtak ezen a tavon.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Palics 2013 - Molnár Antal barátommal

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Palics 2013

 

2013-tól pedig már én is ezekkel a csalikkal vettem üldözőbe az álmaimat.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

2014 Tavaszán pedig még közelebb kerültem a csalikhoz, mivel bekerültem a Carp Friend Baits - Következő Generáció csapatába, melyet Csabi direkt a 18 év alatti fiatal horgászoknak hozott létre.

Még több csalival ismerkedhettem meg és 1-1 teszt alatt lévő terméket is kaptam. Az elmúlt 2 évben, 2012-től abszolút kedvencemmé vált két csali: a Red Army és a Monster Fish, így nem volt kérdés hogy a 2014 es évet is ezzel a két csalival kezdem. Jó pár nagy halat sikerült ezekkel a csalikkal fognom pár órás nappali horgászataim alatt.

Amikor csak tehetem horgászom így volt ez akkor is, mikor egy csodálatos napot töltöttem az említett tavon, és sok szép halat sikerült szákba terelnem a Carp Friend Baits Red Army bojlinak köszönhetően.

Kiértem a tóra, és egy viszonylag mélynek mondható helyet kerestem ami 2 méter körül volt… A tó elejét választottam mert az idő nem volt túl meleg és gondoltam hátha ebben az időben még a mélyebb vizet részesítik előnyben a halak. Ez bebizonyosodott, mivel rövid időn belül a partra került pár szépséges ponty.

Etetni csak Red Army bojlit használtam. Pár szemet dobócsöveztem a meghorgászandó területre, majd ide dobtam az egyszerű hair rig-en felkínált 20mm-es friss Red Army bojlit.

Nem sok idő telt el. Éppen csak elpakoltam és elkezdtem enni a szendvicsemet, mikor jelzőm folyamatosan csipogni kezdett. Jó 20 perces fárasztás végén szákoltam az első pontyomat mely egy számomra hatalmas töves volt.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

17,10 kg - CFB Red army.

Pár fénykép készült a horgásztársak segítségével, majd ment vissza a tóba a töves.

Ezen a délutánon még fogtam egy szép tükröst, melyet 13 kg-mal mérlegeltem.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

13 kg - CFB Red army

 

Pár kisebb pontyot fogtam még estig, de véget ért ez a horgászatom, csomagoltam és indultam haza . Iskola időszakban csak rövid nappali horgászatokra van módom hétvégente.

1 héttel később újabb horgászatot terveztem.

Előszőr mindig kész, fagyasztott bojlikkal horgásztam, majd mikor egyre többet tanultam barátaimtól és segédkeztem a bojli készítésnél, idővel megtanultam, hogyan is lehet elkészíteni alapmixből ezt a csalit. Ekkor már Csabitól megrendeltem az alapmixeket (köszönöm Csabi) Természetesen először a Red army-ra esett a választásom, melyet a következőképpen készítettem el:

Rövid nappali horgászatok Szászváron

40 db tojásból készitettem el 4 kg mixet, ebbe még került betain, halolaj, amino,só. Frankfurti aromával ízesítettem.

 

Receptet itt találtok http://www.cfb-shop.hu/RedArmy-mix

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Tojás jól összekeverve a folyékony alapanyagokkal.

Majd jöhet a munka nehéz része: a tészta gyúrása.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

A mix adagolása

Rövid nappali horgászatok Szászváron

A Kész massza

A kinyomás következett.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Majd jöhetett a rollerezés

 

Ezek a bojlik 20mm-es re lettek készítve így kb 2perc 30másodpercet főztük őket.

Utánna szárító ládába tettem őket és 1-2 nap után fagyasztóba tároltam vagy tovább szárítva keményre lehet szárítani és így tartósítani.

A csalik elkészültek és vártam a horgászat napját, ahol már a friss bojlikat kívántam használni, plusz a számomra új Smoky Fish bojlit melyet Csabi küldött, hogy próbáljam ki.

Két nap múlva már indultam is pecázni. Ekkor is a tónak egy méllyebb részét, a gát melletti szakaszt választottam. Felcsaliztam a botomat, melyre most a Smoky fish bojli került kezdésnek.

Kíváncsi voltam erre az intenzív, nagyon finom füstölt Lazacos-Makrélás bojlira. Megkóstoltam és mintha füstölt halkonzerv lenne a számban, finom hal íze volt.

Nem is kellett túl sokat várnom az első kapásra és 10-15 perc fárasztás után már a matracomon láthattam egy gyönyörű 12,10-kg-os tükörpontyot. Ezek a bojlik sem hagytak cserben.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

12,10 kg Smoky fish

 

Szép kövér tükröst fogtam, aminek nagyon örültem és igazán jó kezdet volt a Smoky Fish bojlival. Nem is váltottam csalit a botomon,  keveset etettem a Smoky Fish bojlival es kitartóan vártam a halakat. Pár óra alatt sikerült pár igazán szép darabos halat fognom.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

13 kg Smoky fish

Majd késő délután erőteljes kapás után megérkezett a nap legnagyobb hala, mely nagyon erősen védekezett és igazi élmény volt a fárasztása.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

15,40 kg Smoky Fish bojlival

 

Úgy gondolom, hogy ilyen rövid nappali horgászatokon ez nem olyan rossz eredmény és ismét sikeres, élményekben gazdag horgászatokat tudhattam magam mögött.

A Smoky Fish bojlival talán kevesebb halat fogtam de átlagsúly jóval magasabb.

Következő hetekben szinte azonos körülmények között jártam ki horgászni 1-1 napra Red Army, Smoky Fish és Monster Fish bojlikkal.

Nyár közeledtével elkezdtem használni a PopUp csalikat is magában 1szem 20 mm vagy 15 mm-el csalizva.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Carp Friend Baits Green Beast Pop Up csalizva

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Carp Friend Baits Natur White”Gringo” Pop Up

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Sok szép pontyot sikerül fogni a következő horgászatok alatt is. Minnél jobban melegedett a víz, egyre többet használtam a Monster Fish bojlit

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Ezt a szép 11+ os tükröst 1szem 20mm Monster Fish+20mm Green Beast pop up-al fogtam.

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Smoky Fish bojlival fogott kora reggeli pontyom kereken 13kg volt

 

Legtöbbször egyszerű dobós szerelékkel horgásztam: lead core, olom klipsz amire a dobós ólom került, majd a fonott előke mely 20-35cm között változott.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

6-4 es horog, melyre legtöbbször 20 mm méretben került a MonsterFish, Smoky Fish vagy Red Army csalik egyike.

A Halak egész szezon folyamán szépen érkeztek a csalikra.

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Kora reggeli szép töves, mely Red Army bojlira érkezett

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Igazi kis erőmű volt ez a töves, mely a Smoky Fish bojlit szerette

 

Rövid nappali horgászatok Szászváron

Gyönyörű tükrösök is érkeztek a tövesek mellett

 

A Szászvári tó igazán szép élményeket adott nekem az év folyamán és a Carp Friend Baits csalik segítettek megfogni ezeket a halakat.

Máshova is ellátogattam az idei évben és többek között saját amúr rekordomat is sikerült megdöntenem egy gyönyörű 16kg-os vad amúrral,aminek igazán örültem , de ez egy másik horgászat története....

Rövid nappali horgászatok Szászváron

 

Szeretném megköszönni a sok horgász barátomnak a sok sok segítséget, tanítást amit az elmúlt évek folyamán adtak nekem. Remélem jövőben is hasonló szép élményeket élhetek át a vízpartokon.

Minden kedves sport társamnak hasonló sikereket kívánok!!!



Írta: Siklódi Kevin

Carp Friend Baits Következő Generáció Csapata: Barátságban a halakkal