Nyárból az őszbe

Hosszú kihagyás után ismét lehetőségem nyílt egy hosszabb horgásztúrára, kedvenc vizemen, a Pölöskei tőzegbánya tavon horogvégre csalni a nagypontyokat. Azért írom, hogy a „nagypontyokat” mert erre a horgászatra egy elméletben jól kidolgozott taktikával készültem. Az idő nem volt túl optimális ehhez, mert igazi nyári kánikula volt 30 fok feletti hőmérséklettel és a víz is vastagon be volt algásodva. Viszont horgászni akkor kell menni, mikor az embernek ideje van rá, tehát ilyenkor kell kihozni a maximumot és kapásra bírni a tó öregebb lakóit.  

 Nem akartam a már megszokott, és jól működő helyeimre horgászni, ahonnét számolatlanul lehet fogni a pontyokat úgy kb 13 kilóig. Azért a nagy számok törvénye alapján ott is beesik egy két szebb példány, de most úgy voltam vele, hogy kevés kapás, de darabosabb halakat szerettem volna fogni, ezért a bokros részeket teljesen figyelmen kívül hagyva kezdtem meg a helykeresést az előttem elhúzódó árokban. Szó szerint centiméterről centiméterre kezdtem meg a tapogató rudammal a meder feltérképezését, ami jó pár órát vett igénybe. Négy helyet jelöltem meg különböző távolságokba, amik között volt keményebb és pár centis lágy iszappal (ami nem büdös) borított rész is. Azért négy helyet, mert hétvégére csatlakozott hozzám egy ismerősöm is. Etetni csak napnyugta előtt mentem be, és akkor nagy mennyiségű  magmixel szórtam meg a bóják körüli részt egy jó nagy területen. Sok horgász már nyúlt volna a botjai után, de én 4 napig elő sem vettem őket. Ezekben a napokban a süllőké és a harcsáké volt a főszerep. Reggel ismét megszórtam a helyeket maggal és estig nem is mentem vízre, csak akkor mikor eljött az etetés ideje. Ekkor már csak kizárólag jó minőségű bojlit kaptak. Minden etetésnél csökkentettem a mennyiséget és egyre kisebb területre koncentráltam az etetést, majd a 4. nap szünet következett. Pihentettem a helyet és egy szem bojlit sem kaptak. Ebben a pár napban volt bőven időm tökéletesen előkészíteni az etetésre szánt bojlit, és megkötni jó pár előkét. A CFB palettájáról a már jól bevált Deep Sea World bojlit (20, 30,35 és 40mm)valamint Red Liver bojlit 20mm-es méretben hoztam magammal.

Eljött az 5. nap reggele és előkerültek a pontyozó botjaim is. Az előkéimet két szem 20-as és egy szem 35 mm-es bojlival csaliztam fel, majd behúztam őket az egy napja pihentetett helyekre. Etetésnek kizárólag nagy méretű bojlikat használtam, de abból is csak 5 darabot ritkásan szétszórva. Az első kapás a délutáni kánikulában jelentkezett és mindjárt a szebbek közül.

 

   Nyárból az őszbe                           

Első halnak nem is rossz. 15,60kg

 

Nyárból az őszbe

 

 

Majd éjjel egy hasonló társa követte

 

Nyárból az őszbe

 

Úgy gondoltam, hogy jó úton haladok és a kivitelezett taktika is működik, mert a kisebb pontyok eddig nem jelentkeztek. Naponta 2-3 kapás volt de azok egytől egyig 12 kiló felett voltak. Majd csütörtökön csatlakozott hozzám ismerősöm is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog alakulni a folytatás. Hétvégére eső volt várható és rohamosan esni kezdett a légnyomás, fülledt idő lett. Az elkövetkezendő 3napban igazi bolondos időjárás volt. Eső, napsütés, nyomott fülledt idő, majd megint eső napsütés és még több eső, majd ezután tiszta égbolt és 6 fokos éjszakai hőmérséklet.  Ennek ellenére mi nem panaszkodhattunk, mert ami ez idő alatt történt az nevezhetjük egy igazi örömpecának. Íme egy pár kép a szebbek közül.

 

Nyárból az őszbe

14.80kg nyurga. Egy igazi erőgép!

 

Nyárból az őszbe

15kg

 

Nyárból az őszbe

19,20kg

 

Nyárból az őszbe

Kereken 20kg-os töves

 

Nyárból az őszbe

Ismét egy 15 feletti

 

Nyárból az őszbe

18,30 kg Hibátlan töves

 

Nyárból az őszbe

Majd ezt egy 18,60kg tükrös követte

 

Nyárból az őszbe

 

Nyárból az őszbe

Ezután pedig ez a 16,20kg-os töves

 

Nyárból az őszbe

Majd reggel ez a csodás 22 kg-os ponty megkoronázta a túrát.

 

Összegezve a hét eseményeit, panaszra nem lehet okunk. Sok kapásunk nem volt, de azok egytől egyig gyönyörű nagytestű példányok voltak. Tíz kiló alatti pontyból 6 darabot fogtunk, de azok is 7 és 10 kiló között voltak. Ki-ki döntse el maga, hogy az a jól megválasztott etetési taktikának vagy a szerencsének tudható be.  Kívánok mindenkinek hasonló élményekben gazdag horgászatot.

 

Üdvözlettel: Lőrinc András

Carp Friend Baits Team