Családi kiruccanás Harsányban

Már több éve minden nyári szünet elején kis családommal pár napot Harsányban töltünk. Kedves nejem nagyon szereti ezt a tavat és a környező erdőket, ezért nem maradhat ki egy nyáron sem e tó meglátogatása.  Így történt idén nyáron is.

Szép napsütéses júniusi nap volt. Örömmel léptem át Harsány település határát. A tó mellett elhaladva már kicsit szomorkásabb lettem, mivel láttam, hogy valaki horgászik az általam lefoglalt helyen. Nem kicsit bosszantott a dolog, már elterveztem hova fogok horgászni, tudtam ott hol van kemény terep és hogy olyan nagyot sem kell ott dobálnom. Nem csináltam belőle nagy jelenetet, de megemlítettem, hogy nem ez volt foglalva, de majd egy hellyel arrébb foglalunk helyet. Kicsit bosszús voltam, ezért nem fordítottam elég figyelmet a bójázásra találomra letettem a bójámat etetés és peca, de ez, mint kiderült ezen a tavon se vezet sikerhez.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Ez a látvány fogadott az utólag elfoglalt álláson.

 

Délután az eredetileg foglalt helyen már elkezdték fogdosni a szebbnél szebb halakat és nagy volt az örömük, ami egyre jobban zavart, mivel tudtam miért azon a helyen szerettem volna horgászni. Elkezdett bennem felmenni a pumpa, mivel a halak ezt az utólag elfoglalt helyet nem látogatták. Egész éjjel csendben voltak a jelzőim, de a jó levegőn jót aludtam, rendesen kipihentem magamat. A reggeli kávé után kicsit nyugodtabb fejjel átgondoltam a helyzetet és úgy döntöttem új helyet keresek a bójának és meg mutatom, lehet halat fogni ezen a helyen is. Találtam is egy nagyobb kemény placcot, amin túlvittem a bójámat és megetettem az új helyet, majd a szerelékeket bedobáltam a bója közelébe. Próbáltam a keményre is dobni és a szélére is, ami kicsit iszaposabb volt. Tizenegy óra épp elmúlt mikor a jelzőm vendéget jelzett, volt izgulás hirtelen, azt sem tudtam melyik botot vegyem fel olyan meglepő volt 24 óra csend után.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Anya mondtam, hogy itt is lesznek szép halak.

 

 Családi kiruccanás Harsányban

15,6 kg Szép egészséges töves.

 

 Sorban jöttek a kapások hol a kemény hol az iszaposabb részből. Csalinak 20mm Red Army főtt és 15mm Red Dream pop upot összefaragva használtam, valamint 20mm Hybridet fél pop uppal.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Ez a kisebb példány is a Red Army-nak esett áldozatul.

 

Több kisebb hal után a délutáni órákban ismét egy szebb példány jött, aminek nagyon világos volt a színezete, jobban meg nézve érdekes rajzolat volt a fején. Ilyent még nem láttam sehol.

 

Családi kiruccanás Harsányban

16.10 kg Szép világos mintázat.

 

Ő  20mm Red "Beast"Liver-15mm Red Army pop up kombinációjának nem tudott ellen állni

 

Családi kiruccanás Harsányban

A Fején lévőmintázat is elég érdekes volt.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Bence fiamnak is sikerült új egyéni 13,51 kg

 

 

Aznap és az este folyamán több apróbb hal is volt, ezért azt gondoltam teszek fel éjszakára nagyobb golyókat. Felcsaliztam az egyik szerelékeket 24 mm LiverSquid és 20mm Red Dream pop upal, a másik szereléket 24mm Red Army 20mm Red dream pop up, természetesen ezeket is összefaragtam. Az éjszaka nyugalmasan telt egy csippanás nélkül megúsztuk. A Reggeli etetéshez készülődtem mikor egyet csippant a jelzőm majd kis idő múlva megint. Na, gondoltam magamba egy keszeg. Leejtette a swingert, rátekertem és megakasztottam. Elsőre nem tűnt nagynak. Pár méter betekerése után elkezdett súlya lenni és nem igazán akart a part felé jönni. 15-20 perc huza-vona után láttam meg mi is van a szerelék másik végén.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Gyönyörű tükörponty 20,70 kg új tükrös rekordom, de ez csak már itthon esett le.

 

Visszaengedve új barátomat, kihúztam a másik szereléket is és megejtettem a reggeli etetést, ami főtt redarmy, redliver, liver squid és halibut pellettből állt. A napközbeni spombozáshoz is ezt az összetételt használtam, kb. 3 óránként 10-12 rakétát. Etetés után visszadobáltam a szerelékeket a bója közelében, de sok időt nem kellett várni ismét egy maszatolós kapással jelentkezett egy bajszos kolléga, aki nem nagyon akart kifele jönni inkább erősen balra tartott. Akkor már tudtam ő sem lesz kicsi hal.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Gyönyörű egészséges 20,6 kg töves nem kis örömömre.

 

A nap további részében csak apróbb halakat sikerült csak fognom, de jól szórakoztunk így is. Délutánra eleredt az eső is és minden csúszós és sáros lett. A szomszéd álláson több nagyobb 24-26 kilós halat is fogtak, de már nem zavart annyira, mint mikor nekem nem jött egy sem, viszont örültem, hogy nem mi ülünk, abban a nagy sártengerben ahol ők ülnek. Az esőben valami megváltozhatott, mert több amur is tiszteletét tette nálunk.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Egy kisebb 12,4 kg, de jól küzdött.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Nem óriási, de eddig ez a legnagyobb,13,4 kg jól lakott napközis.

 

 

Éjszakára ismét nagyobb méretű csalikkal próbálkoztam, de nem igazán hozta meg a várt eredményt. Egy szebb halat sikerült fognom az éjszaka folyamán.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Éjszakai vendég szép hosszú töves 14,7 kg

 

Az éjszaka még volt egy látogatóm, akinek kiléte nem derült ki.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Nem tudom mi lehetett, de már közel volt a parthoz és ott tette ezt. A NashFang X nem bírta. A kirohanásból ítélve egy termetesebb amur volt, de ez már titok marad.

 

Az éjszaka további részében ismét a pihenésé volt a főszerep. A reggeli etetés után sem indultak meg a halak, majd már pakolászni kezdtünk, mikor elhúzta valami az egyik csalit. Védekezésből úgy éreztem megint egy termetesebb darabbal van dolgom.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Szákolásnál látszott nem lesz 20+.

 

Családi kiruccanás Harsányban

15,8 kg, de szép egészséges töves volt.

 

Családi kiruccanás Harsányban

Szép vaskos és formás hal, óriás lesz belőle is.

 

Egész horgászat alatt tele volt a fűzfa szarvasbogarakkal, esténként olyanok voltak, ahogy repültek, mint valami kis helikopterek.

 

 Családi kiruccanás Harsányban

Íme, belőlük egy szebb példány.

 

Hamar eltelt ez a pár nap, ami kicsit rossz szájízzel indult, de jó vége lett. Három rekordunkat is meg tudtuk dönteni. Jövőre ismét családi peca Harsányban, de az már a bojlis oldalon és hasonlóan eseménydúsan fog telni.

 Pár gondolat, ami jár a fejemben:

Sokak úgy gondolják Harsányban a hülye is tud nagy halat fogni, nem első alkalommal voltam ezen a tavon és bátran állítom ez nem teljesen így van. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy első alkalommal megfogd életed halát. Persze van, akinek ez egyből sikerül. Minden halért tisztességesen meg kell dolgozni 100-150 méterre etetni spombal és a szereléket bejutatni nem kisebb feladat, mint egy akadó mellé behúzni vagy etetőhajóval bevontatni a hal szája elé és onnan kiszedni a halat. Tudom, hiszen mind ezekkel a módszerekkel én is elég sokat horgászom van, van aki szerint túl sokat is (Pl. a ”Nejem”)! A horgászok képesek virtuális csatornákon egymás torkának esni, vadvíz kontra lavór tó. Mindnek meg van a saját varázsa. Kinek a barna kinek a szőke tetszik, de van olyan is, akinek a vörös és a feketéről még nem is beszéltem. Nem látom értelmét ezen vitáknak.

És még egy gondolat…

Agyon horgászott tó?! Lehet, de a képeimet visszanézve a halak száját évekre visszamenőleg, egy vagy annyi sem volt, aminek szét volt szaggatva, de lehet csak nekem volt szerencsém velük. Remélem nem!

 

Köszönöm a lehetőséget Tóth Péter tógazdának!

A csalikat Horváth Csabának!

A segítséget és a fényképezést Nejemnek, Natinak!

Köszönöm ha elolvastátok és örülök ha tetszett.

 

Üdvözlettel: Bula János (Gordi)(Nati)(Bence)

Carp Freind Baits Team – Barátságban a halakkal