Ahol minden elkezdődött

Emlékeimben felderengnek a gyermekkor szépségei, az apró dolgok, a vele járó csínytevések. A szüleim szeretete és az intelmeik, amelyekkel a helyes útra tereltek. Az a nap is ott bújik meg az emlékeimben, amikor először fogtam a kezemben horgászbotot.  A sorsom végérvényesen akkor lett megpecsételve, rabja lettem ennek a kihívásokkal teli gyönyörű sportnak. Nem mindig volt ilyen egyszerű, néha akadályokat görgetett az élet és arra kényszerített hogy egy kis időre elfeledtesse velem milyen érzés horgászbottal a kezemben eggyé válni a természettel. Mint másoknál, nekem sem ment minden elsőre: a horogkötés, csalizás és a bedobás terén én is küszködtem nem kevés hiányossággal. Nem beszélve a türelemről, ami nem éppen tartozott az erényeim közé. Időközben sok mindenre megtanított az élet és a peca szeretete.

 Minden egy apró 7 hektáros tó partján kezdődött. Akkortájt még sok egyesületi tó, köztük ez is a Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (MGTSZ) tulajdonát képezte. A tó halfaunája nagyon változatos volt, a békés halaktól a ragadozó halakig minden halfaj képviseltette magát. Ebben az időszakban is rengeteg kapitális méretű hal került partra, sajnos végérvényesen. Akkor még nem volt annyira elismert a „Fogd meg és engedd vissza” mentalitás. Majd egyszer az emberi felelőtlenség és a természet rombolása okán a tó gátja többször is átszakadt és az akkor már több mint 50 éves tó lakói mind odavesztek. Pár év eltelt,  mire a tó új gazdára és gondos kezekre lelt. Akkortájt sokat horgásztam ennek a tónak a partján. Rengeteg amur, ponty és csuka lelt új otthonra ebben a vízben. Az évek alatt a meder eliszaposodott és a halak élettere is kisebb lett, ezért szükségessé vált a meder újrakotrása és a partfalak rekonstrukciója. Az újranyitással együtt a tulajdonosi szemlélet is megváltozott, az angol mentalitás kapott teret a tavon, az úgynevezett C&R. Minden hal, megfogása után kíméletesen visszakerül a tó vizébe. A horgászat végre itt is a halak és a természet szeretetéről szólt.

Az élet úgy hozta, hogy elkerültem erről a vidékről, majd 10 évig nem horgásztam ezen a tavon, egészen egy októberi hosszú hétvégéig, amikor egy kedves barátom meghívásának eleget téve csatlakoztam a kis csapathoz egy 48 órás horgászatra. A megelőző hetekben nagy eső verte az ország egész területét, félő volt, hogy nem is tudunk bejutni a kiszemelt helyre.  A tógazdának Horváth Józsefnek köszönhetően járhatóvá vált az út, így minden akadály elhárult hogy egy csodás 48 órát tölthessünk el a tavon.

 

Ahol minden elkezdődött

 

Ahogy befordultunk a tóhoz vezető útra az emlékek előtörtek. Borzasztó jó érzés volt visszatérni, mintha nem is változott volna semmi. A második meglepetés akkor ért amikor az előzőleg lefoglalt horgászhelyhez tartozó faház ajtaján egy kifakult több tíz éves kép fogadott. Az egyik itt eltöltött hétvégén készült két másik barátom társaságában.

 

Ahol minden elkezdődött

 

A hónapokkal korábbi helyfoglalás az időszakot figyelembe véve a tó gát felőli, mélyebb részére esett, viszont erre a hétvégére az időjárás melegfront betörését jósolta, ami ezzel párhuzamosan jelentősen csökkentve a halak étvágyát. Ilyenkor értékelődik fel igazán a megfelelő csali és a jól kiválasztott etetési taktika, nem utolsó sorban a megfelelő hely kiválasztása.

 

 Ahol minden elkezdődött

 

Erre a hétvégére a már bizonyított CFB Cream Dream,  Liver Squid  és a Csabi által tesztelésre küldött Krill bojli kapta a főszerepet. A halak zöme a jelek és a beszerzett információk alapján a sekélyebb részeket részesítette előnyben, így ezek alapján nem biztos, hogy jó döntés volt a mélyebb részeket választani helyválasztáskor.  Azért nem csüggedtünk, megpróbáltuk kihozni magunkból és csalijainkból a legtöbbet.  Úgy döntöttem magam előtt egy sávos etetést próbálok kialakítani, hátha sikerül az etetés közepére becsalni az erre kóborló halakból párat. Mindegyik boton két szem 20mm-es bojlival inditottam a csalizást, a már jól bevált Prologic XC3-as 6-os méretű horgain, hajszál előkén felkínálva. A későbbiekben az első éjszaka tapasztalatai alapján csökkentettem a méretet 16 és 14 mm-re.

 

Ahol minden elkezdődött

 CFB CREAM DREAM bojli a saját CREAM DREAM dipbe áztatva várja a bevetést.

Ahol minden elkezdődött

 CFB CREAM DREAM-fehér, CFB KRILL -középen,CFB LIVER SQUID

A szerelékek bejuttatása után nem is vártam az első éjszaka nagy halmozgásra, így erre az estére marad a sztorizgatás és a régi emlékek, történetek felelevenítése, amelyeket átéltünk ezen a tavon. Az ekkortájt született barátságok, amelyek azóta is összekovácsoltak bennünk remélhetőleg az idők végeztéig. Valamikor éjjel 1 óra magasságában egy csippanás jelezte, hogy valami érdeklődés van a csalim körül, majd húzós kapással egyértelműen jelezte, hogy valakinek megtetszett az édes ízvilág.  Egy aránylag hosszú fárasztás végen egy csodás tőponty hevert a matracon, a Cream Dream íz világa tetszett neki. Ezen az éjjelen pár csippannáson kívül már más nem történt. A reggeli információk szerint rajtam kívül még egy csapatnak sikerült egy kisebb pontyot fognia.

 

Ahol minden elkezdődött

 

Az éjszaka után a reggeli napfelkeltében biztam és vártam a kapások jelentkezését, de sajnos ezek elmaradtak. Halforgást láttunk az etetésen, de valamiért nem táplálkoztak.  Ekkor jutott eszembe, hogy Csabi küldött pár kiló method mixet. A táskából előkerültek a különbőző adalékok, liquidek és előkerült egy doboz szárított garnéla rák is. Az elgondolás az volt, hogy a halakat megpróbálom a víz felső rétegéből a mélybe csalni egy liftező és hatását folyamatosan kifejtő methodos etetéssel. A gombócok elkészítése és bejuttatása után az etetésen megnőtt a halak aktivitása, ami már bizalomra adott okot.

 

Ahol minden elkezdődött

 Bekeverve a CFB METHOD mix magokkal és egyéb anyagokkal kiegészítve.

Egyszer csak a semmiből húzós kapásra ugrottunk fel a székeinkből, most a jobb oldali botom Prologic Mimicry zsinórját lopta el valami a mélyből. Egy csodaszép, sötét színű tükrös érdeklődését keltette fel a Krill bojli.

 

Ahol minden elkezdődött

 

Úgy tűnt a taktika bevált, a halak érdeklődést mutattak a felkínált csalik iránt. Az éjjel során fogtunk még pár halat köztük egy új egyéni rekord is született Petinek, egy 13.65 kg-os tükrös személyében. Összességében egy nagyon jó hétvégét töltöttünk el ennek a szép tónak a partján. A halak először nem mutattak nagy aktivitást, de a helyesen felkínált csalik és egy jól megválasztott etetési taktika meghozta a tőle elvárt eredményt.

 

Köszönöm CFB!

Köszönöm Kislóki-tó!

 

Üdvözlettel:

Boros Zsolt (Prologic Hungary Team)

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal