Októberi ítéletidő a Balatonon

A horgászat októberi időpontjáról már a nyáron megegyeztünk Peti barátommal. Ahogy közeledett a 7 napos horgászat időpontja, egyre biztosabbá vált, hogy a hetet zömmel egyedül fogom majd tölteni. Eljött a túra első napja. Délelőtt helyett este érkeztem a vízpartra, majd negyed óra múlva megérkezett Peti is. Közölte, hogy éjszaka pecázik, de reggel már össze is pakol, mert dolga van.

A víz 15 C° -os volt, és tükörsima. Ez jó nekünk, mondtuk mindketten. Beetetés, csalizás, bevetés. A sátrat már nem kellett felállítani, ugyanis Sanyi és Tibi barátom pecáztak előttünk, és a sátrat nem bontották le. Úgy 11 felé tértünk nyugovóra, bízva a csalikban (Red-Army, Cream Dream, Full Liver, Black Jack) és az éjszakában. Hajnalban feltámadt a keleti szél, és eleredt az eső. A jelzők némák maradtak. Peti reggel összepakolt, és hazament.

 

Októberi ítéletidő a Balatonon

 Monster Fish ballanszírozott csali a horog alatt

Októberi ítéletidő a Balatonon

 

Az újabb nap sajnos nem tartogatott meglepetést a számomra. Csalit váltottam, (Cream-Dream, Monsterfish) majd lefeküdtem. Reggel a jelző hangjára és a hullámverésre ébredtem. Egy 3,5 kg-os tőponty a Monsterfishre éhezett meg. A 36. vízparton töltött óra után a víz 3 C°-ot hűlt és kb. 80 cm-es hullámok nyaldosták a horgászállás szélét. A viharjelzés és a hullámok nagysága miatt a csónakos etetés kizárva. Dobó csővel szórtam 2-3 óránként néhány szemet az etetés környékére. Csali csere következett a másik boton. Dracula –t raktam fel, a Monsterfish maradt. Délután egy újabb 3,5 kg-os látta meg a partot Monstrfish golyóval a szájában. Aztán úgy este 9 körül megszólalt a másik jelző is. A Dracula lecsapott első áldozatára, amely egy 8 kg-os pikkelyes volt. Az éjszaka jött még egy 4 kg-os is.

 

Októberi ítéletidő a Balatonon

                                                                        Viharos balaton

Októberi ítéletidő a Balatonon

                                   Egészséges apró töves 

A következő nap kapástalanul, széllel és esővel telt. Este megérkezett Dávid. Összerakta a felszerelését, majd bevetés. Reggel az ébresztőórájára ébredtünk. Kapás nem volt, viszont végre elállt a szél meg az eső. Dávid elment suliba. Ismét egyedül. Nap közben sem történt semmi, így rendet raktam a horgásztáskámban.

Késő délután újra megérkezett Peti és Dávid is. A szerelékeket bedobtuk és megvacsoráztunk. Egy röpke óra elteltével egy 3 kg-os halat tereltünk szákba. Majd fél óra múlva egy 5 kg-os pikkelyes akadt horgomra.  Dracula ismét lecsapott! Dávidnak egy 5 kg -os tükröst sikerült szákba terelni, Petinek meg egy 2 kg-os tövest. Reggel Peti ismét összepakolt és hazament. A szombati nap és éjszaka sajnos nyugalomban telt, halat nem fogtunk.

 

Októberi ítéletidő a Balatonon

                                             Éjjeli töves

Októberi ítéletidő a Balatonon

Balatonon gyakran érkeznek egyszerre nagy csapatokba a halak 

Októberi ítéletidő a Balatonon

Sátorba kapásra várva

Októberi ítéletidő a Balatonon

 

Októberi ítéletidő a Balatonon

Dávid szép kerek tükröse is éjjel érkezett 

Októberi ítéletidő a Balatonon

                                                                   Csodálatos természet öröm erre ébredni a parton

Összegzés: Hét nap alatt a víz 7 C°-ot hűlt, összesen öt és fél napot fújt az erős keleti szél, amely közel méteres hullámokat korbácsolt. Az eső szinte folyamatosan 2-3 órás megszakításokkal esett. Peti és Dávid 1-1, míg Én 6 db halat fogtam.

2016 tavaszán ismét a balaton partján  leszünk addig is kitartást minden horgásztársamnak a téli időszakra

 

Írta: Szücs József

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal