Barátkozás a CFB Method pack-kal

Fogadjátok sok szeretettel életem első élménybeszámoló cikkét! Minden a novemberi Ponty Show-n kezdődött. Mivel már évek óta készítjük bojliainkat CFB alapanyagokból, így most is az elsők között látogattuk meg a CFB standot a kiállításon.

 Az ott tüsténkedő kollégákat köszöntve egyből átnéztük Hajós Gábor társammal az idei kínálatot és az újdonságokat.  Rögtön megakadt a szemem egyen, méghozzá a Method Feeder Pack-on. A kis bemutatót végig hallgatva egyből eldöntöttem, hogy én ezt ki fogom próbálni. A pack mellé még választottam az új Soft pelletekből is 2 félét. Méghozzá a Cream Dream-et és a Red Army-t. Az új csalikkal "felfegyverkezve", a hideg idővel dacolva november 26-án reggel fél 7-kor már a Pécstől nem messze lévő Kökényi tavon találtam magam másik horgász társammal, Fekete Balázzsal.

Reggel a tóparton hószállingózás és fogvacogtató hideg fogadott minket. Érkezésünk után nem sokkal megérkezett a halőr is. Szívélyesen üdvözölt minket kedves hanglejtésben a "Ti nem vagytok normálisak" mondattal. Rajtunk kívül egy sporttárs jelent meg a parton. Ő közvetlen mellettünk foglalt helyet a tó legmélyebb részén. 7 óra környékén bekerültek a szerelékek a vízbe. Mivel nagyon hideg volt, olyan 1 fok körül lehetett, ezért az etetést kicsit eltoltam, míg egy kicsit átmelegszik a kezem. Fél óra elteltével neki láttam a kis gombócok készítésének, ami a packban található method mix-ből és egy kevés micro pellletből állt. Ezeket csúzli segítségével jutattam a 40-50 méter körüli távolságra. Az elmúlt 1-2 év bebizonyította számomra, hogy ezen a tavon ennél a távolságnál nem is kell messzebb horgásznom. Kis idő elteltével jött is az első kapás. Bevágás után megvolt pár másodpercig a kontakt a hallal, de sajnos leakadt. Majd a következő kapás is valamilyen okból lemaradt. Betudtam a hidegnek és, hogy óvatosan táplálkoznak a halak. Nekem az elkövetkező 1 óra eseménytelenül telt. Balázs társamnak eközben volt pár kapása és ezekből egy 7 kiló körüli bajszost sikerült is partra hozni. Ezután 8:45-kor nálam is jött egy lassú, de határozott kapás. Bevágás után a hal az 50 méteres távolságon egyből oldalazni kezdett. Nem mertem jóslatokba bocsátkozni, mert a rövid kis Prologic COM botomon és a 20-as zsinór becsapós tud lenni ilyen távolságról. De legbelül reméltem, hogy nem a tóban nagy létszámban jelen lévő 1 és 3 kiló közötti potyeszok egyikével akadtam össze. A part közeléig elég könnyen kijött a hal. Csak akkor ért a meglepetés mikor a merítőt először a vízbe dugtuk és ez miatt a hal kicsit megijedt és fordult egyet. Mikor a farokúszója kijött a vízből egyből egymásra néztünk Balázzsal. "Ez nem másfél kilós" mondtam neki. Ezt követően még 10-15 percig fárasztottam a halat. A merítés pillanatban szembesültünk azzal, hogy lehet kicsi lesz a merítőm. Sajnos nagyobbat nem hoztunk, nem számoltunk ekkora halakkal. Merítés után a matracra fektettük. Örömömben remegett a kezem meg talán a hidegtől is. Előszedtem a mérleget és a mérőzsákot. Gyorsan lemértük a halat pár gyors fotó és engedtük is vissza, nehogy baja legyen a csípős hidegben. A gyönyörű "fagyos potyesz" súlya 11,35 kiló volt és a Cram Drem Soft Pellet-et kóstolta meg.

 

 Barátkozás a CFB Method pack-kal

Bevetésre várva

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

A felkínált csali

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

Az első jelentkező

 

Ismét belőttem pár gombócot, majd nemsokkal utána megint pár darabot. 13:30-ig csak újradobáltam párszor, de kapás az nem volt.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

A jól bevált csúzlis etetés

 

Majd fél kettő után nem sokkal ismét a kapásjelzőm hangja "zökkentett"  ki nyugalmamból. A forgatókönyv ugyanaz volt, 50-es távon oldalazás a partig könnyen kitereltem, de ott eljátszottunk vagy 10-15 percig. A csali is ugyanaz volt, CFB micro pellet a method kosárban és Cream Dream Soft Pellet a horgon. A hal súlya elmaradt az előzőétől, de ez egy cseppet sem bántott. Neki a súlya "mindössze" 7,6 kiló volt. :) A halat gyors fotózás és mérlegelés után természetesen vissza is engedtük.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

Jár neki a puszi

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

A szabadság határán

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

A kosarat újratöltöttem micro pellettel viszont a horogra most egy oldódó mini Black Jack bojli került amit a Ponty Show-n ajándékba kapott Black Jack pasztával vontam be.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

Oldódó mini Black Jack bojli és egy kis paszta

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

 Negyed háromkor ismét egy kapásra lettem figyelmes. A kapásból arra következtettem, hogy egy kárász lesz. Föl-le rángatta a swingert, de mindig csak egy picit mozdítva rajta. Bevágás után tudatosult bennem a tény, hogy ez bizony nem egy kárász. Ismét egy bajszos volt a horgon.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

A forgatókönyv ugyanaz mint az előző halaknál. Nagy távon oldalazás a partig viszonylag könnyű "kivontatás" de ott egy negyed órás küzdelem. A merítés procedúráját a meredek parton sajnos egyedül kellett véghez vinnem. Ugyanis közben Balázsnak is elsült az egyik botja. Az ő hala kereken 8 kiló volt.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

A kárásznak vélt csöppség

 

A mérleg 10,5 kg-ot mutatott. Ebben a pillanatban úgy gondoltam, ha nem fogok már egy darab halat sem, akkor is tökéletesre sikeredett ez a novemberi peca. Szerencsére itt nem ért véget a történet.  

A bajszos látogató fotózása és mérlegelése után gyorsan szabadon is engedtük. Ilyenkor minden perc számít, a halak étvágyuknál vannak és november végét írva 4 óra magasságában már napnyugta van. A kosarat ismét micro pellettel töltöttem meg és a horogra visszakerült a pasztázott Black Jack bojli. Bedobás után 4-5 etető gombócot csúzliztam be. Közben Balázsnak sikerült fogni egy 8,6 kg-os tükröst. 3 óra magasságában egy határozott húzós kapás törte meg a csendet. Ez a hal nem olyan volt, mint a többi. Küzdött ameddig csak az ereje engedte. Majd félórába telt mire megmerítettük. A merítőbe sehogy sem akart beleférni, de valahogy csak sikerült a matracra fektetni. A fotózáshoz kézbe véve a harcost, már tudtam, hogy a peca halát tartom a kezemben. Fotózás után Őt is lemértük. A pontos súlya 12,8 kg volt. A boldogságom pedig határtalan volt. :)

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

 

Visszaengedés után gyorsan visszadobtam a szereléket, hátha jön még valami. És már csak fél óra volt vissza napnyugtáig a pakolással pedig sehogy nem álltunk. A kosár éppen, hogy vizet ért már húzta is. Sajnos csak egy 2 kilós pontyocska volt. Itt be is fejeztük a horgászatot, sajnos lejárt az idő. Gyors pakolás következett és egy hatalmas séta várt még ránk. Fáradtak voltunk, de ez egy cseppet sem zavart. Ennél jobb pecát kívánni se mertem magunknak. A CFB Method Feeder Pack beváltotta a hozzá fűzött hatalmas reményeket. Összegezve ezt a 9 órát. 5 db halat sikerült fognom, amiknek az össz súlya 44,25 kg volt az átlag súly pedig 8,85 kg. Balázs pedig 3 db halat fogott, amiknek az össz súlya kb 23 kg volt. Azt hiszem ez egy tökéletes év végi peca volt. Ezek után úgy hiszem, hogy az egynapos pecák állandó kelléke lesz a Method Feeder pack.

 

Barátkozás a CFB Method pack-kal

A harckocsi menetkész

 

Írta: Marcsingó Gábor

Fényképezte: Fekete Balázs és Marcsingó Gábor

Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal