Vajdasági feederpeca Krill-lel

"Gyerekek, ilyet még nem láttam!" – mondta a tógazda, amikor a peca végén megmutattam neki a szák a tartalmát. Történt ez ismét a vajdasági PIK Becse taván, az elmúlt vasárnap.

A tó egy keskenyebb részére sikerült leülnünk Sanyi barátommal, szinte azonnal kinéztük a szemközti nádfalat, be is jött, a halak 95%-a onnan érkezett. Szétpakolás  után rögtön kevertem a Monster Fish method kaját, mellé a bevállt csalikat, de rá kellett jöjjek, hogy az ami addig bevállt, most nem működik. Csabától kaptam egy doboz 10mm-es Krill Ghostot, eddig nem mertem erőltetni, de emlékeztem, hogy említette, a Balatonon bevállt neki. Míg agyaltam, hogy ha ott a nagyvízen bejött, itt miért ne...zzzzzZZZZZzzzzz és már vitte is a nyeletőt. Az eddig jól működő Cream Dream most nem adta, de Sanyi barátom halának nagy része a Red Liver 10mm-es süllyedőre jött én pedig a halaim 98%-át a Krill Ghost-ra húztam. A közel 12 órás horgászat alatt szinte az egész doboz csalit elpecáztam, volt jópár darabosabb(ami alatt a 4-6kg egyedeket értem), összesen olyan 50-60kg foghattam a nap végére. A nagy, versenyszák kivételékor az rendeltetésszerűen elszakadt, hál’Istennek javítható. Mikor a pontymatracra öntöttük a halat, a szomszéd spontán üdvrivalgásba kezdett és megtapsolta a terítékünket, majd be is lájkolta :D A halőrök is néztek nagyokat, hogy ilyen fogást nagyon ritka látni, ők pl. még nem is láttak, pedig ott dolgoznak 2 éve, hogy valaki ilyen rövid horgászat során ennyi pontyot fogott volna. Úgyhogy ezentúl, a Cream Dream mellé a Krill is bekerül a kedvenc csalik körébe.

 

Néhány kép a horgászatról:

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Vajdasági feederpeca Krill-lel

 

Üdv

Dobosi Attila, Team Valkyr by CFB – Serbia

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal