15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

Szeptember közepén egy hetes horgászatra szántuk rá magunkat a szlovén határ közvetlen közelében található Carp Dream Lake-en. Bátran ki merem jelenteni, hogy az autópálya mellett elterülő bányató Zala megye egyik gyöngyszeme. A látvány, ami megérkezést követően fogadott minket a közel 4 órás utat kárpótolta. Kristálytiszta víz, igényesen kialakított, növényzettel tagolt partszakaszok és színvonalas étterem, büfé fogadott minket. A tó első felén található 3-as állásra volt foglalásunk. A halőrök nem sok jóval kecsegtettek, mivel állításuk szerint az előttünk levő román csapat 1 értékelhető hallal megúszta az egy hetes túrájukat.

Az előzetes információgyűjtések alapján nem számítottunk sok kapásra, ami valóban így is történt, de a halak átlagsúlya és ereje kárpótolt mindent.  Társammal, Berta Lajossal a megérkezést követően el is kezdtük a tábor kialakítását, majd ezt követte a meder feltérképezése és az ígéretesnek tűnő helyek megjelölése. Az előttünk levő területen nagy általánosságban 4m-es vízmélység volt, amiket kisebb 40-50 centis törések, platók tarkítottak. A legtöbb helyen kemény, kagylós aljzatot találtunk, elvétve találtunk foltokban iszapos részeket. A víz az átlagosnál körülbelül fél méterrel lejjebb volt, így egyértelműen látszódott a pontyok fő természetes tápláléka, a nádfal oldalán csomókban elterülő nagy mennyiségű vándorkagyló. Körülbelül két órás helykeresés után elhelyeztük mind a hat darab H bójánkat. Ezután következett az etetésre szánt bojlik és magok bekeverése, majd a szerelékek összeállítása. A szelektálás végett a kukoricát most is „otthon felejtettük” és az etetésre kizárólag bojlit és nagy méretű XXL-es tigrismogyorót szórtunk.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

A túrára három fajta bojlit hoztam magammal. A személyes kedvencem, a Deep Sea World mellett a Liver-Squid-et preferáltam. A Full Liver alapjaira épülő tintahalas bojli rendkívül intenzív, a nyári meleg hónapok egyik favorit csalija. A harmadik botomon pedig egy saját készítésű fűszeres jellegű golyó várta a pontyokat. A szerelékeket az előírt szabályoknak megfelelően raktuk össze. A 35-ös fődamil elé 25-30 méter kagylóálló előtétzsinórt kötöttünk 55-ös méretben. A leadcore-t ezen a vízen nem engedélyezik így az ólombetétes zsinórt mellőznünk kellett. A halak védelme érdekében a szerelékeket úgy állítottuk össze, hogy a ponty az esetleges szakítás után a 130 grammos ólomtól könnyedén tudjon szabadulni.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

A csalikat minden esetben a már jól bevált „karomszereléken” kínáltam fel. A bevonatos előkék hossza 30-40 cm volt, melyek végére 4-es méretű Mugga horgok kerültek. A tóban elég jelentős mennyiségű fehérhal állomány van, melyek kapásait próbáltam kiküszöbölni. Zárójelben jegyezném meg, hogy sok esetben 2-3 kilós dévérekről volt szó, akiknek nem okozott problémát a 20 mm-es bojli felvétele. Ebből kifolyólag a 24 mm-es csalikat részesítettem előnyben, melyeket a horog öblétől legalább 4-5 cm-re elengedtem.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

Ennek a módszernek az a jelentősége, hogy a kisebb halak hiába veszik fel a hajszálon felkínált bojlinkat nem tudnak kapást elérni, mert a horog nem akad meg a szájukban. Ellenben a darabosabb pontyok könnyedén fel tudják szívni a messzebbre elengedett csalival együtt a horgot is, anélkül hogy ez rosszabb akadással, halvesztéssel párosulna. Késő délutánra  helyére került az összes szerelék, be lettek élesítve a botok, kíváncsian vártuk az első jelentkezőket. Négy bottal a túloldali félsziget környékén található töréseket, platókat vallattuk, 1-1 bottal pedig a mederben levő mélyebb, iszapos részeket pecáztuk. Érdekesség, hogy a kapások 70%-a egy etetésről érkezett, melyet a félsziget jobb oldalán található bedőlt fa alatt alakítottunk ki körülbelül két és fél méteres vízmélységben. Etetésre egyébként botonként fél-fél kiló bojlit, illetve nagy méretű tigrismogyorót szórtunk. Első éjszaka rögtön megjött a túra legnagyobb hala egy 19,20 kg-os töves személyében, amely egy szem 24-mm-es Deep Sea World bojlira csábult el. Bevágás után éreztem, hogy komolyabb hallal hozott össze a sors, így társammal egyből csónakba ugrottunk és mentük a hal közelébe. 40 perces fárasztás után a tó közepén sikerült megszákolni a bivaly erős halat.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

A reggeli mérlegelésnél láttuk, hogy a pontyzsák tele volt vándorkagyló ürülékkel, így egyértelmű volt számunkra, hogy ez a halak fő természetes tápláléka, így onnantól kezdve csak a keményebb, kagylós aljzatú helyeket horgásztuk minden esetben.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

A nappali órák többnyire pihenéssel teltek, mivel a kapások rendszerint az éjszakai órákban jelentkeztek. Gyakorlatilag a jelzők 23 és hajnali 3 óra közt voltak csak aktívak.

Az egy hetes kiruccanás alatt 11 pontyot sikerült fognom, ami alapvetően nem nagy mennyiség, viszont 5 darab halat sikerült 15 és 20 kg közt mérlegelni, a pontyok átlagsúlya pedig a végső összesítés alapján 15 kg volt.

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

15-ös átlag a Carp Dream Lake-en

 

Külön örültem annak, hogy halvesztés nélkül sikerült megúszni a túrát. A 11 halból 8-at a CFB termékeinek köszönhetek, a maradék 3 pontyot pedig  a saját készítésű fűszeres csalikkal fogtam, úgyhogy a Carp Friend Baits bojlik újfent bizonyították fogósságukat. Számomra a nagyponty horgászat a minél darabosabb egyedek szelektálását, megfogását jelenti. Sok esetben ezt a kapások számának drasztikus csökkentésével, „kapástalanítással” tudom csak elérni. Egyetlen hiányérzetem maradt csak, a 20 kilós álomhatár átlépése, de biztos vagyok benne, hogy jövőre visszatérek még erre a csodás vízre és remélhetőleg kárpótolni fog a fortuna ez ügyben. Köszönet a kiváló csalikért Horváth Csabának, illetve Zsömlye Györgynek, akitől rengeteg hasznos információt kaptunk a horgászatunk során.

Mindenkinek hasonlóan eredményes horgászatot kívánok!!!

 

Írta: Szabó Zoltán

Fotók: Berta Lajos, Szabó Zoltán

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal