Februári peca

Sziasztok! Hétfőn a rossz idő ellenére, kilátogattam munka előtt egy rövid pecára. Amikor kiérkeztem erős északnyugati szél fújt, igen magas (1026 kp) légnyomással párosítva. Túl sok reményt nem fűztem az aznapi pecához, de ha már egyszer adott a  lehetőség biztos nem hagyom ki!

Az első jelentkezőre ( egy másfél kilós gyönyörű koi ) személyében nem is kellet túl sokáig várni.

Épphogy csak a bölcsőbe fektettem, abban a pillanat egy spicctekerő kapással már érkezett is a következő jelentkező. Ez már egy komolyabb ellenfélnek bizonyult, "Ő" nem kérdezett egyenesen az első akadó felé vette az irányt a téli bágyadtság legkisebb jele nélkül, komoly erővel! ( 10,2 kg )!


Most először kipróbálhattam a Croco F1-ben lévő potenciát! Komolyabban neki kellett feszülni, hogy a bokrok gyökerei alól ki tudjam vezetni, de a bot erejének köszönhetően ( némi gallyazás kíséretében ) szépen ki tudtam vezetni a merítőig.


Délutánig még három szép koi pontyot sikerült a merítőbe terelni. A mai napra 2 mm-es mikropellettel készültem, némi színes angol morzsával megszínezve és egy konzerv kukorica levével kicsit meglocsolva.


Csaliknak a CFB kínálatából a különféle 8 mm-es Ghost PopUpok kerületek a horogra.

A csalik ma a Full Fish és a Robin Red Ghost PopUp-ok voltak. http://www.cfb-shop.hu/CFB-GHOST-PopUp